Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

ügyészségekig. Mint pártfunkcionárius a bíróságot is befolyása alatt tartotta. Kéri a forradalmi tanács véleményét, hogy nyilatkozzanak ezen személy magatartásá­ról. Szegvári Péterné előbbinek titkára egy és ugyanazon húron pendült, annak még gondolatát is végrehajtotta. A kettő között semmi különbség nincs. Ungi Imre bár parasztszármazású, s talán maga is tisztában lehetett a kiszolgált kor­mányok helytelen földbirtok-politikai intézkedéseivel, táblásításokról [így; a ta­gosításokra utalt], mégis azokat túlbuzgón szolgálta ki. Táblásítások során az egyénileg gazdálkodó parasztok érdekeit és kéréseit nem vette figyelembe. Szálkai Ferenc, mint a járási pénzügy feje, egész működése alatt népellenes magatartást tanúsított. Az adózók kérvényeit a legtöbb esetben úgy intézte, hogy azokat a papírkosárba dobta vagy azokra nem válaszolt, vagy elutasította. Nem tudott különbséget tenni erkölcsös adóztatás és erkölcstelen adóztatás között. Semmi más célja nem volt, mint vakon kiszolgálni a lebukott kormányokat. Népellenes magatartását bizonyítja, hogy magánosok, hivatalos személyek, társadalmi szer­vek felhívták, hogy a behajtás körül emberiebb magatartást tanúsítson, az adó­zók helyzetét külön-külön mérlegelje, mindez nem használt. Végrehajtásokkal odáig ment, hogy a járás több községében ingatlan-végrehajtásokat rendelt, szív­telen beosztottjaival végrehajtatta. Ezekből a végrehajtásokból az adózóknak óriási kára származott. Nevezett nem ellenőrizte az árverések jellegét, így azok minden hivatalos kelléket nélkülözve szabadon folyhattak. Az elárverezett ingatlanokból sógor, komák és jó barátok vásárolhattak, olcsó pénzen. [...] [...] 5/4. Volt tanács és végrehajtó bizottság helyzete. Tarnai János előadó előadja, hogy a községi tanács és annak végrehajtó bizottsága, a változott helyzetben működésképtelen. A forradalmi nép a végre­hajtó bizottság éléről eltávolította Maczák Andrást, Kruzsicz Jánost, Temesi Já­nost. A legutóbbi kormányrendelet értelmében a volt tanácsok és azok végre­hajtó bizottságai továbbra is működnek, s a forradalmi bizottmányok csakis mint javaslattevő és véleményező szervek működhetnek. "Van tehát tanács, mű­ködésképes végrehajtó bizottság nélkül. Bejelenti, hogy Maczák András vb-el­nök lemondott, Temesi János és Kruzsicz János között a tárgyalások folynak. Valószínűnek látszik, hogy két utóbbi korábbi pozíciójukhoz ragaszkodnak. Ily körülmények között helyesnek tartja, ha a lakosság oly irányban nyilvánulna, hogy volt tanácstagjait visszahívnák, és helyükbe másokat jelölnének. Jelölés után a járási tanács a választás időpontját jelölné, s így új választás során műkö­dőképes tanács és végrehajtó bizottság születne. Dr. Kádas Tibor: Nézete szerint kerületenként gyűlést kell tartani. Elő­adókat kiküldeni és a választást előkészíteni. Elnöklő Oláh Mihály a kérdést szavazásra teszi fel, melynek eredménye­képpen a forradalmi tanács a következő határozatot hozta: Határozat A csorvási forradalmi tanács egyhangúlag hozott határozatában kimond­ja, hogy a lakossággal felveszi az érintkezést az új tanács és végrehajtó bizottság megalakítása tárgyában. Ennek érdekében valamennyi kerületben előadót jelöl, gyűlést hirdet és előkészíti az új választást. [...]

Next

/
Oldalképek
Tartalom