Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

mert értelmiségi származású volt, másikat azért, mert 15 holdas apja kuláklistára került, ismét, másikat, mert az anyja éjszakákon át öltögette a falu asszonyainak ruháit, mint „maszek". S még az is bűnnek, kispolgári csökevénynek számított, hogy az egyik műszaki dolgozó felesége rövidszőrű foxterriert tartott, mert ezt az „úri" kutyafajtát kedvelte. Sokszor tehát nem a jellem, a gondolkodás, hanem a külsőségek adták meg az ember jó, vagy rossz értékét. Az a jelző, hogy értelmiségi, hosszú éveken át csak hátrányokat, nem egyszer lebecsülést jelentett viselőjének. Nem egy párt, állami és gazdasági vezetőnk vallotta: ők az embert nyúzó falusi intelligencia, a kispolgárság maradványai, megbízhatunk-e bennük, mikor a régi rendszert is hűen kiszolgálták. S ha ezt a helytelen nézetet boncolgatjuk: az állami, vagy akár magánalkalmazottak között is, ki volt az, aki közvetlenül vagy közvetve nem a régi rendszer gúzsba kötöttje volt. Az orvosnak a tekintetes képviselő-testülettől függött körzetorvosi állása, olyan testülettől, amelyben a földbirtokosok és „nagygazdák" tartották kezükben a voksot. A tanítónak szintén ezektől, vagy az egyháztól függött az állása és ennek a tudatában kellett tanítania. Mégis, nagy többségük - néhány lakájtól eltekintve - meggyőződéséből, a nép szeretetéből eredően, a falu orvosa, a falu tanítója volt, aki igaz szívvel keresett kiutat. Ezek a tények ugyanúgy el lettek szakítva az értelmiségtől, mint a felszabadulás óta végzett munka, amely a lebecsülések ellenére is szerves része a szocializmus építésének. Most, a központi vezetőség értelmiségi politikánkról szóló határozata után már többen, szabadabban beszélnek az elkövetett hibákról. Vannak ebben túlzások is, de tény, hogy értelmiségünk egy része számos esetben nemcsak mellőzésnek, hanem zaklatásnak is ki volt téve az elmúlt években, sőt állásából is nem egyet elbocsátottak, mint azt a pedagógust, akinek az volt a „bűne", hogy a múltban kántor volt. Az egyik orvost „politikai összeférhetetlenség" miatt még a megyéből is „eltanácsolták", s most a szegedi klinika megbecsült, vezető beosztású orvosa. Ezek a túlkapások nemcsak régi, hanem új, felnövekvő értelmiségünk körében is a tartózkodás, a bizonytalanság légkörét teremtették meg, s azt az egyre elterjedtebbé váló nézetet, hogy az értelmiség - a különböző programok ellenére is - kívül rekedt a munkás-paraszt szövetségen. Közvetlenebb, őszinte kapcsolatot a vezetők és az irányunkban őszinte, becsületes értelmiség között, a kölcsönös megbecsülés alapján! Talán ez a legfontosabb tanulsága a központi vezetőség határozatának. Előítéletektől mentesen, a tényeknek megfelelően értékeljék az értelmiség munkáját, amelynek felismerését a művelt, politikailag és szakmailag megfelelő képességű irányítás tudja biztosítani. Ez, és számos más, a kádermunkában, a dogmatizmusban, stb. rejlő hibák megszüntetése adhat alapot, hogy az értelmiség szabadon kifejthesse véleményét, s a munkánkat segítő igazi, termékeny vitákhoz kapjon bátorságot. Ezek a lehetőségek, a megbecsülés, az erkölcsi és anyagi biztonságérzet tudata teheti még eredményesebbé tevékenységét, hozhatja még közelebb az értelmiséget a párthoz és teszi lehetővé a közöttük végzendő jobb politikai és társadalomformáló munkát.