Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

Battonyára a szovjet tankok bevonulásával kapcsolatosan a fiúnak az anyja olyan kijelentéseket tett a tömeg felé, amit maga Kiss Ernő, a gimnázium igaz­gatója és Padovics György, a délszláv iskola igazgatója is hallott, hogy robbant­sák fel ezeket a tankokat, minek jöttek ide. Egy másik alkalommal ugyanerre a 2 személyre az asszony hangosan kijelentette, hogy itt vannak a szovjetbarátok. Ezeknek is nemsokára lejár a mandátumuk. [...] [...]Jaksity Ivánnéval folytatott elbeszélgetésnél ezeket a dolgokat felve­tettem. O ott előttem nem tudta megcáfolni az általam felvetett kérdéseket és abban állapodtunk meg, hogy a községben a vezetőkkel üljenek le és tisztázzák ezeket a kérdéseket, mert a fia csak így vehet részt továbbtanulásban. A tisztá­zásnak igen nehéz körülményei lesznek, mivel ő maga is elismert egy csomó dolgot, amelyet elkövettek. Ha nem is olyan súlyosak az általuk elkövetett cse­lekedetek, hogy rendőri eljárást kelljen velük szemben alkalmazni, de arra épp elegendő, hogy a fiát a községi vezető elvtársak ne javasolják egyetemre való felvételre. A községi vezetőkkel folytatott elbeszélgetésnél nem tapasztaltam olyan álláspontot, hogy bosszúállás lenne a lelkész családja iránt, és ők maguk is kije­lentették, hogy nem bosszúból hozták azt a határozatukat, hanem maga a köz­ségi MSZMP intézőbizottságának és a községi tanács végrehajtó bizottságának egységes álláspontja az volt, amit a tanácsülés elé is vittek és a tanácsülés meg­erősítette, hogy a fiát a lelkésznek továbbtanulásra a község nem javasolja a fent említett okok miatt. Én teljesen egyetértettem az elvtársakkal és az az álláspontom, hogy Jaksity Iván lelkész fia válasszon magának más pályát és ezzel ez az ügy végképen [így] elintézést tudna nyerni. Azonban, ha a felsőbb szervek olyan döntést hoznának, amely ellenkező volna a község vezetőinek az álláspontjával, a község vezetői akkor sem tudnának egyetérteni a felsőbb szerveknek a döntésével. A megyei MSZMP intézőbizottságának agit. prop, osztályvezetőjével ezt az ügyet megbe­széltem, és az ő álláspontja is az, hogy ebben az ügyben a község vezetője legil­letékesebb döntést hozni és a felvetett dolgokkal kapcsolatosan ők is egyetérte­nek. Másolat, eredeti és s. k. aláírással. - BéML BMTan. - TÖK- 0091/1957. Az irat „szigorúan titkos" minősítésű volt. 15. Gyula, 1957. október 16. Megyei ügyészi vádirat Öze Lászlóné battonyai lakos ellen Vádirat Öze Lászlóné battonyai lakos ellen a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntette miatt indított bűnügyben. A nyomozati iratok alapján a következők állapíthatók meg:

Next

/
Oldalképek
Tartalom