Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
jaiban bérmálás volt Szeghalmon, ahol Hamvas püspök 1 mellett feltűnősködött az egyházi szertartásnál. Majd levelet írt Hamvas püspöknek, hogy őt vallásos meggyőződése miatt háborgatják. Hamvas püspök ezt az észrevételt közölte a minisztertanács titkárságával, ahonnan leszóltak a megyei pártbizottságra. Úgy gondoljuk, hogy tüntető vallásosságát nem kell annál bizonyítani, aki a szolgálati utat a püspökségen keresztül tartja be. Közben Csóka hivalkodik azzal, hogy őt úgysem fogja senki „kimozdítani". Az volt a művelődési osztály terve, hogy Cs-t a szomszéd községbeli iskolához helyezi. Jelenleg mindennapos vendége a szeghalmi katolikus papnak. A környezetre gyakorolt oppozíciós tüntető magatartása, a többi pedagógusok elítélése miatt is szükségessé válik Csóka Béla eltávolítása a szeghalmi gimnáziumból. Egyébként badarságokat hirdet (pl. a katolikus vallás materialista, a marxizmus-leninizmus is az, akkor testvér a két ideológia). Magatartására jellemző, hogy rendkívül simulékony, olykor változást is ígér, de azokat még soha be nem tartotta. E két problémát kívánjuk megoldani a pedagógusok körében. Elvtársi üdvözlettel: Másolat s. k. aláírások nélkül. - BéML PA. -1-10-33. 1 Hamvas Endre r. k. püspök. 1951-56 közt az esztergomi főegyházmegye apostoli adminisztrátora. A megyei egyházügyi fó'eló'adó jelentése Olt Károlynak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének (részlet) Jelentés Békés megye egyházpolitikai helyzetéről Békés megye egyházpolitikai helyzetének megítélésénél sajátos körülményként jelentkezik, hogy a megyében a lakosság túlnyomó többsége mezőgazdasággal foglalkozik és igen nagy a tanyarendszer, ahol a vallásosságnak igen mély gyökerei vannak. A másik ilyen fontos jellemző, hogy a megyében a lakosságnak több mint fele protestáns egyházakhoz tartozik, különös jelentőséggel bír a megyében az evangélikus egyház tevékenysége, mivel az evangélikus egyháznak jelentősebb gyülekezetei itt találhatók. A megye katolikus papjai egyrészt Frank Ferenc m [egyei] agit.-prop. oszt. vez. Klaukó Mátyás m [egyei] első titkár 176. Békéscsaba, 1960. január 10.