Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

A zászlóalj személyi állományából - a feloszlatást megelőző időben - össze­sen nyolcvanan szereltek le. 53 főt januártól kezdve fokozatosan kikértek a párt-, állami-, gazdasági- és tömegszervezeti szervek vezető vagy beosztott funk­cióba. Nyolc elvtárs pedig a megye területén rendőrőrsparancsnok beosztásba került. 27 [így] fegyelmi úton szerelt le a zászlóaljparancsnokság. Ezek leszere­lését főként az tette indokolttá - többségüknél -, hogy kisebb-nagyobb mér­tékben részt vettek ellenforradalmi cselekményekben, egyeseket ezek közül az ellenforradalmárok csempésztek be. Mások azért jöttek a karhatalomba, hogy az ott teljesített szolgálattal akarták megtartani előző társadalmi pozíciójukat, vagy ezáltal akartak pozíciót szerezni. Szereltek le fegyelmi úton olyanokat is, akik otthagyták őrhelyeiket s olyanokat, akik minden ok nélkül törvénytelenül bántalmaztak, ütlegeltek embereket. Továbbá volt köztük iszákos és erkölcste­len magatartású is. [...] [...] A karhatalmisták egy része a zászlóalj 1957. május 15-i határidővel történt feloszlatásakor visszament munkahelyére. Sajnos, egy részüket ez ideig még nem sikerült képességük és kedvük szerinti munkakörbe elhelyezni. XVI. A karhatalmi zászlóalj május 15-én oszlott fel. A fegyverzetet megkapták olyan értelemben, hogy magukkal vitték a lakóhelyük szerint illetékes járási MSZMP intézőbizottsághoz, amely kiadja annak a munkásőrségnek, ahol le­szerelt karhatalmisták munkásőrszolgálatot teljesítenek. A karhatalmisták több­sége a leszerelés után ugyanis jelentkezett a munkásőrségbe. Horváth János szds. Pálfi Mihály szds. Holecska János szds. Rusznák István megyei MSZMP IB. ov. A felterjesztés összeállításával és tartalmával egyetértek, az összeállítás­nál személyesen is részt vettem. Kiskunfélegyháza, 1957. június hó 3. napján. Tatai Gyula alez. 3519. pk. h. Tisztázat eredeti, s. k. aláírásokkal (Horváth szds. s. k. nem írta alá). - Ht. Lt. 1956-os gyűjtemény -11. o.e. 441-467. 1 A tiszti nyilatkozatot az Elnöki Tanács november 9-én adta ki; aláíróitól megkövetelték a Kádár-kormány feltétlen elismerését, a szovjet beavatkozás szükségességének elfogadását. (Kro­nológia 280.) 2 A battonyai eseményekhez 1. 10., 12., 15., 254/1. és 456. sz. dokumentum.

Next

/
Oldalképek
Tartalom