Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

előtt pár héttel került tartalékos tisztként az alakulathoz, s mint kisebb katonai beosztásban lévő személynek - amennyiben arra elöljárói lehetőséget nem ad­tak volna -, nem lett volna módjában a bűncselekményeknek ilyen fokban való elkövetése sem. A vádlott által megvalósított bűncselekmény lényege az, hogy nevezett 1956. október 25. után három vagy talán négy esetben az alakulaton belül az egyes gyűléseken hozzászólásokat eszközölt. Ezenkívül pedig részt vett Miskol­con az ún. „Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanács" megalakítása tár­gyában tartott ülésen, s az ott hozott határozatot aláírta. 1 A Legfelsőbb Bíróság külön tanácsának megítélése szerint vádlottnak ez az utóbbi cselekménye jelentkezik a társadalomra veszélyesebbnek és részint az ezt megelőző, illetve az ezt követő alakulaton belüli felszólalása és magatartása csekélyebb jelentőségűnek mondható. [...] [...] Mindezeken túlmenően a Legfelsőbb Bíróság nyomatékkal értékelte vádlott javára azt is, hogy ez ideig vele szemben semmiféle kifogás nem merült fel, a miskolci műszaki egyetem elvégzése után, mint gépészmérnök kutató­munkájának, egyszóval hivatásának élt. A bűnügyi iratok közt elfekvő igazolá­sokból megállapítható, hogy vádlott a kutatások és tervezések területén ko­moly, országos, nemzetközi jelentőségű eredményeket, s ennek következtében természetesen óriási anyagi megtakarítást ért el. Elméleti felkészültségét és munkájának komoly jelentőségét egyetemi elöljárói is messzemenően elismer­ték és nagy jövőt jósolnak neki. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett a tárgyalá­son a Ganz Vagon- és Gépgyár műszaki vezetője, dr. Varga József okleveles gé­pészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára is. Mindezeken túlmenően a Legfelsőbb Bíróság külön tanácsa meggyőző­dött arról is, hogy vádlott előzetes letartóztatásának ideje alatt is folytatta tu­dományos munkáját és a Ganz Vagon- és Gépgyár mérnökeit, illetve munkás kollektíváját gyakorlati és elméleti iránymutatásaival állandóan segítette és se­gíti. A fellebbviteli tárgyaláson elmondott előadása szerint jelenleg is egy nem­zetközi jelentőségű munkával, a színes televízió megkonstruálásával foglalko­zik. Mindezeknek a körülményeknek a figyelembevétele és mélyreható érté­kelése után a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának külön tanácsa arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott cselekményére kiszabott büntetés súlya törvénysértően túlzott és a másodfokú ítélet rendelkező részében megál­lapított büntetés is kellőképpen elegendő a vádlott figyelmeztetésére, átnevelé­sére, valamint a társadalom érdekeinek védelmére is. A Legfelsőbb Bíróság alkalmazhatónak találta a Btá. 55. §-át is, mert részben a már elmondott körülmények, részben pedig vádlott egyénisége erre érdemessé teszik. A Legfelsőbb Bíróság ezzel rendkívüli esetekben alkalmazha­tó kedvezménnyel is lehetőséget kíván nyújtani a vádlottnak arra, hogy a társa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom