Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

így tehát terheltek cselekvősége fokozottabban volt romboló hatású és társada­lomveszélyes. Súlyosbító körülménynek kellett venni I. és II. vádlottnál tiszti rendfoko­zatukat, vagyis azt, hogy annak ellenére, hogy a népi demokrácia kiemelte őket a munkásosztály soraiból és tiszti rendfokozatot, tanulási, fejlődési lehetőséget biztosított számukra, nem átallották az első adandó alkalommal azonnal szem­befordulni azzal, a népi demokrácia ellenségeihez csatlakozni éppen abban az időben, amikor az ő helytállásukra is rendkívül nagy szükség lett volna Békés megyében. Nem volt azonban figyelmen kívül hagyható I. és II. terhelt bűnös tevé­kenységének értékelésekor, hogy közvetlen elöljárójuk, Szántai hdgy. kétkula­csos, jellemtelen, sőt bűnös tevékenysége és a kommendánsi hivatalban ural­kodó klikszellem [így] is nagyban befolyásolta, hogy nem helyes irányban ha­ladtak. Ugyanis Szántai hdgy., aki az ellenforradalom idején a „legvadabb for­radalmár"-ok egyike volt, és ennek többszörösen hangot adott, a munkás-pa­raszt hatalom létrejötte után nyomban baloldalinak adta ki magát, mire a két tiszt terhelt - akik vele igen rossz viszonyban voltak, már régebb idő óta ­többek között azért is helyezkedtek ellenkező nézetre, mert nem akartak Szán­taival tartani. Bár az, hogy valaki személyeskedésből ellenség lesz, nem teszi cselekményüket meg nem történtté, de a körülmények és motívumok értékelé­sénél ez sem volt elhanyagolható részleg [így]. A bíróság egyébként Szántai hdgy. vonatkozásában is bűncselekményeket látott fennforogni, ezért intézke­dett e tárgyban is ügyészségi áttétel útján. 7 [...] Dr. Mátyás Miklós hb. őrgy., Habony János törm. a tanács elnöke jegyzőkönyvvezető Másolat jegyzőkönyvvezetői hitelesítéssel - Ht. Lt. Katf. 55611957. Rendkívül súlyos ítéletek; III-IV. vádlott esetében ezek teljesen érthetetlenek. A Legfelsőbb Bíróság az ítéleteket jelentősen mérsékelte: vö. 9412. sz. dokumentum. 1 Tóth István szerepéhez a sínfelszedésben 1. 86/1-2., 7. sz. dokumentum. 2 A battonyai eseményekhez vö. 86/7., 94/1. sz. dokumentum. 3 A mezőkovácsházi eseményekhez vö. 485-489. sz. dokumentum. Ezek főként csak az október 28-i és azt követő történéseket tartalmazzák. 4 Vö. 64. sz. dokumentum. Kádár és kormánya első nyilatkozataihoz 1. pl. Gosztonyi 173. 5 VÖ. 92. sz. dokumentum. 6 Diószegi Pál orosházi szerepéhez 1. 544/9-10., 18. sz. dokumentum. 7 Szántai hadnagy ügyéhez 1. 83. sz. dokumentum.

Next

/
Oldalképek
Tartalom