Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

is fegyveres csoport van elrejtőzve. A helyszínre érve megállapították, hogy ez valótlan, így onnan is eredménytelenül tértek vissza. 13. Minthogy vádlottak, mégpediglen I. r. Polgár, II. r. Lévai, III. r. Szlancsik, IV r. Bóna Barnabás és VI. r. Szelezsán már korábban arról tárgyal­tak, hogy miként lehetne további nagyobb mennyiségű fegyvert szerezni és nyil­ván külön-külön minden vádlottnak ez is volt az önálló véleménye, mindenik [így] vádlott meg is próbálta ezen tervüket megvalósítani. Ezt mutatja az a kö­rülmény is, hogy II. r. Lévai és VI. r. Szelezsán is több személlyel vette fel az érintkezést, többek között Nagy Sándor honvédhadnaggyal, Szász Pállal, vala­mint Dohányos Rudolffal, akiket megkértek arra, hogy részükre fegyvert sze­rezzenek. Az említett személyek azonban fegyvert nem tudtak szerezni, ellen­ben Nagy Sándornak sikerült a laktanyában nagyobb mennyiségű robbanóanya­got és robbantáshoz szükséges egyéb tárgyakat megszerezni, amit az említett személy a békéscsabai vasútállomás komendáns irodájába vitt magával. Nagy Sándor hadnagy az ott lévő II. r. Lévai és VI. r. Szelezsán vádlottaknak ismer­tette a robbanóanyag hatását, azzal való bánásmódot, vagyis azt, hogy mikép­pen lehet azzal egyes robbantásokat végrehajtani. Többek között külön beszélt arról, hogy hogyan lehet felrobbantani a vasúti síneket, vagy a szarvasi úrnál levő karhatalmi őrbódét, valamint a békéscsabai honvédlaktanya azon részét, amelyben karhatalmi egységek és robbanóanyagok voltak elhelyezve. Lehet, hogy Nagy Sándor honvédhadnagynak voltak a robbanóanyaggal más külön tervei, vagy más személyekkel is kapcsolatai, mivel a robbanóanyagot nem adta át II. r. Lévainak, illetve VI. r. Szelezsánnak, hanem azt magával vitte és annak hollétéről ő bírt tudomással. A megyei bíróság itt jegyzi meg, hogy Nagy Sán­dor ellen katonai bíróság előtt van eljárás az említett és valószínű másra vonat­kozó cselekménye miatt. 1 14. Ugyancsak fegyverszerzés céljából tárgyalt I. r. Polgár János, VI. r. Szelezsán, melynek során Polgár János említést tett arról, hogyha másképpen nem megy, rendőrjárőröket kell lefegyverezni. Azt követő napon, december hó első felében közölvén tervüket a többi vádlott-társaikkal, akik, nevezetesen I. r. Polgár, II. r. Lévai, VIII. r. Gálik, valamint Kocsis Antal, Dohányos Rudolf és Molnár Pál 2 nevű személyek meg is jelentek a Bessenyei utcában, azonban tervüket végrehajtani nem tudták, mivel a rendőrök sokan voltak és közülük csupán Kocsis Antalnak volt pisztolya. 15. A békéscsabai BARNEVÁL-nál megválasztott munkástanácstagok, különösen I. r. Polgár, III. r. Szlancsik, IV r. Bóna és VTI. r. Mochnács vádlottak híven I. r. Polgár által munkástanács választása alkalmával tett bejelentéseihez, több, különböző indokok alapján végrehajtott sztrájkok megszervezésében vet­tek részt, nemcsak a BARNEVAL területére, hanem egész Békéscsaba városra kiterjedően. Első ízben megrendezett sztrájk Fekete Pál, ellenforradalmi magatartása miatt őrizetbe vett személy szabadlábra helyezését célozta, aki ellen szintén büntetőeljárás van folyamatban. Ezt a sztrájkot I. r. Polgár és IV r. Bóna Barna­bás szervezték. Amikor tudomást szereztek Fekete Pál letartóztatásáról, össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom