Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

megfogalmazott 14 pontot. A tüntetők itt átvitt és valóságos értelemben is kemény falba ütköztek. A Magyar Rádió ugyanis a szovjet gyarmatosító rendszer egyik legfontosabb intézménye, a hazudozás, félrevezetés, a történelemhamisítás és uszítás fellegvára, a lélekmérgezés központja volt. Elén az ortodox-kommunista Benke\foléria és az értelmiség Moszkva-barát képviselői álltak. Az épületet és az ott tartózkodó személyzetet a „kék ÁVO" fegyveres osztagai védték. Az első küldöttséget még fogadta Benke Valéria, s arra is hajlandóságot mutatott, hogy a magyar zászló kitűzése mellett a 14 pontból 12-t soron kívül sugározni fog a rádió. A közlésre alkalmatlannak talált két pont a következő volt: Távozzanak a szovjet csapatok Magyarországról! Legyen demokrácia, szabad választás és többpártrendszer! Az akkori történelmi viszonyokat tekintve a kommunista rendszer érdekeit alapjaiban veszélyeztette a kifogásolt két követelés. Az 1945 utáni terrorral fenntartott, diktatórikus rendszer létét és biztonságát a Magyarországon tartózkodó szovjet különleges hadtest jelenlétének köszönhette. Másrészt a magyar néptől idegen és számára elfogadhatatlan despotikus gazdaság- és társadalom-átalakítási kísérletet csak az egyeduralomra jutott kommunista párt diktátumai alapján lehetett megvalósítani. A többpártrendszer, vagyis egy demokratikus államberendezkedés a diktatúra és a gyarmati rendszer azonnali összeomlását jelentette volna. [...] [...] A Rádió épülete körül, a Bródy Sándor utcában, a Nemzeti Múzeum kertjében összegyűlt fiatal magyar értelmiség, munkás ifjúság és sorkatonaság nem akart vért, fegyveres harcot. A kategorikus elutasítás, a tárgyalások megszakadása azonban elkeseredést váltott ki, fokozta a bűnös rendszer iránt érzett gyűlöletet, és nyílt konfrontációhoz vezetett. A környéken több helyen is építkeztek, maga a múzeum is renoválás alatt állt, s a Rádió épületét is állványerdő vette körül. A forradalmárok fegyvere ekkor még csupán a nagy mennyiségben feltalálható kő- és téglatörmelék volt, amelyekkel bezúzták az ostromlott épület ablakait. A Múzeumkert jóval magasabban fekvő helyzete, a fedezéket nyújtó hatalmas fák stratégiailag kedvező pozíciót biztosítottak az ostromlók számára. Hrabovszky László társaival, többek között Litauszki Istvánnal a múzeum kerítése mögül nézte az ismétlődő rohamokat. Sortüzek dördültek, torkolattüzek villogtak a sötétben, s közben zengett a környék a kórusban ismétlődő kiáltásoktól: „Gyilkos ÁVO!", „Vesszen az ÁVO!" [...] [...] Éjfél elmúlott, amikor Hrabovszky László és társai belefáradva a reménytelen küzdelembe, elhagyták a véres csatateret. Útjuk a Kálvin téren vezetett keresztül, ahol gyilkos sortűz fogadta őket. A sötétségben jól ki lehetett venni, a süvítő sorozatok a háztetőkről jöttek, és csörömpölve zúzták be a szemközti ablakok üvegtábláit. Hogy kik lőttek, azt nem lehetett tudni, de módszereiket tekintve biztosan nem barátok lehettek az orvlövészek. A református templom árkádja nyújtott oltalmat, ahol közel egy órát kellett várakozni, amíg csillapodott a vérszomjas fejvadászok gyilkolási vágya. Már elmúlt éjjeli két