Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

Kocsis László ellen a népi demokratikus államrend megdöntésére irá­nyuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette miatt indított bűnügy­ben a gyulai megyei bíróság B. 604/1957/20. számú ítéletét az alábbiak szerint változtatja meg. A vádlott cselekményét a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette mellett még 1 rb. sze­mélyes szabadság megsértése bűntettének is minősíti és az első fokon megálla­pított büntetést összbüntetésként tekinti kiszabottnak. A fellebbezéseket elutasítja. Indokolás: A gyulai megyei bíróság Kocsis László vádlottat a BHÖ 1. pont 2. bekez­désen felvett [így], a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló moz­galomban való tevékeny részvétel bűntette miatt 1 évi és 6 hónapi börtönre, 3 évre az egyes jogok gyakorlásától való eltiltásra és vagyonának 400 forint érté­kű elkobzására ítélte: Ez ellen ez ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés végett fellebbezett. A védelem által sem támadott és a Bp. 203.§-ában írt hibáktól mentesen megállapított tényállásra, figyelemmel a vádlott bűnösségének megállapítása és cselekményének a BHÖ 1. pont 2. bekezdés szerinti minősítése törvényszerű. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott cselekményét a BHÖ 379. pont 1. bekezdése szerint is nem minősítette. Az irányadó tényállásból kitűnően a vádlott 1956. november 1. napján részt vett Czeglédi István volt AVH-beosztott törvénytelen letartóztatásában. Ezzel a magatartásával a vádlott pedig maradéktalanul kimerítette az említett bűntett törvényi tényállását. Miután pedig a bűntett jogi tárgya a BHÖ 1. pont 2. bekezdésében felvett bűntett jogi tárgyától eltérő bűnhalmazatot kellett vol­na megállapítani. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az első fokon eljárt bíróság ítéle­tének minősítést megállapító rendelkezését a Bp. 205. § 2. bekezdése alapján megváltoztatta és a vádlott cselekményét a BHÖ 1. pont 2. bekezdésében fel­vett bűntett mellett a BHÖ 379. pont 1. bekezdésében felvett személyes sza­badság megsértése bűntettének is minősítette. A részben változott minősítés folytán új büntetés kiszabására került sor. A tényállásból kitűnően a vádlott vállalkozott a vasúti sínek felszedésére, hogy ezáltal akadályt gördítsen a népi hatalom megvédése érdekében fellépő szovjet csapatok megérkezése ellen, részt vett Czeglédi István letartóztatásában, ezen túlmenően erélyesen követelte Náfrádi Sándornak, az MDP megyei végrehajtó bizottság volt tagjának letartóztatását. A Legfelsőbb Bíróság a cselekmény súlyára és jellegére, valamint az első­fokú bíróság által helyesen felsorolt bűnösségi körülményekre figyelemmel arra a meggyőződésre jutott, hogy az elsőfogú bíróság által kiszabott büntetés in-

Next

/
Oldalképek
Tartalom