Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
A Bp. 165. § 2. bekezdésének b) pontja értelmében a tárgyaláson fel lehet olvasni - többek között - annak a tanúnak a nyomozás során tett vallomását, aki a tárgyaláson egyáltalán nem, vagy csak rendkívüli nehézséggel lenne kihallgatható. Az elsőbíróság a letartóztatásban lévő Huzsvai tanút megidézte, kétszeri megkeresésére sem állították elő. E tanút semmiként nem lehet olyannak tekinteni, mint aki a tárgyaláson nem, vagy csak rendkívüli nehézséggel lenne kihallgatható. így a tanú nyomozás során tett vallomásának felolvasása a Bp. 202. § f) pontjában meghatározott eljárási szabálysértés. Vádlott az egyéb terhére rótt tények beismerése mellett tagadta, hogy Náfrádi letartóztatását kérte volna Huzsvaitól. Állította, hogy mint nemzetőr, nem is találkozott vele és bizonnyal összetéveszti valakivel. Az elsőbírói tárgyaláson az ügyész és a védelem is indítványozta a tárgyalás elnapolása mellett Huzsvai tanú újraidézését. A védő az elutasítás miatt panasszal is élt. Az elsőbíróságnak a védelem által sérelmezett eljárása valóban sértette a törvényt, és ez az ítéletre is lényeges kihatással volt. Nem ugyan a bűnösség és a minősítés, hanem a büntetéskiszabás kérdésében. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőbíróság ítéletét a Bp. 201. § a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és az elsőbíróságot új eljárásra utasította. Az új eljárást a tárgyalási szaktól kell megismételni. Az új eljárás során ki kell hallgatni Huzsvai Gyula tanút és szükség esetén a vádlottal szembesíteni is kell. Ennek eredményéhez képest kell majd az elsőbíróságnak új büntetést kiszabnia. Dr. Buday Ferenc s. k., a tanács elnöke az aláírásban akadályozott dr. Tárnics Jenőné bíró helyett is, dr. Felföldi László s. k. előadó. A kiadmány hiteléül: Kissné irodavezető Másolat, irodavezetői hitelesítéssel és a Legfelsőbb Bíróság pecsétjével (Kossuth-címer, de már felette 5 ágú. csillaggal...). - BéML - B. 604/1958. 78/9. Gyula, 1958. június 9. Megyei bírósági ítélet í békéscsabai Kocsis László ügyében A Népköztársaság nevében! A gyulai megyei bíróság Békéscsabán 1958. évi június 9. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta az alábbi