Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

családos anyák, 1 nappal megint tovább húzódott Bánszky utcai 38 új lakás befejezése. Nem tudjuk, hány ezer téglával, cseréppel, inggel és egyéb iparcikkel lett ismét kevesebb. És több ezer munkáscsalád elesett a keresettől, vajon miért? Elhihető az, amit egyesek mondanak, hogy ezt a munkások érdeke kívánta meg? Hát elhihető, hogy a kevesebb kenyér, a későbben elkészülő lakás, a kevesebb kereset a munkások érdeke? Ezt senki nem hiszi el. Elgondolkoztató: akkor miért történhetett meg ilyen eset? Már az is kicsit furcsán hat, hogy éppen december 6-án, Horthy neve napján, akinek fia az október 23-i események után gyorsan akcióba kezdett, s maga az agg Horthy is felélénkült és készült fehér lovon belovagolni Magyarországra. Vagy Eszterházy gróf, akinek birtokában volt Magyarország földterületének majdnem egynegyede, megjelent Budapesten és készült a kormányba való belépésre. Eszterházyt nem azért említjük, mintha „druszája" lenne Horthynak, csupán azért, mert „egy végből valók". Aki persze őket szolgálta szívvel-lélekkel, annak nem furcsa a dolog, az bizonyára elégedetten dörzsölgeti kezét. Mert lényegében miről van szó? Egyes emberek, akiknek sehogyan sincs ínyükre, hogy mégsem sikerült a munkásparaszt hatalmat megdönteni, most azon törik a fejüket, hogy tévesszék meg a becsületes embereket, hogyan hergeljék őket a kormány ellen. Vajon elképzelhető-e, hogy a békéscsabai dr. Molnár, akinek az apja horthysta őrnagy,

1 a munkások érdekét képviseli? Kicsit nehéz elképzelni. Jóllehet, hogy demokratikus jelszavakat mond, s így beférkőzik a munkásküldöttségekbe is, de alig hihető, hogy tűz a vízzel összeférjen. Ha már itt tartunk, beszéljünk a követelésekről. Elhihető-e, hogy az október 23-i és azt megelőző követeléseket az Eszterházyak teljesítették volna? Aki ezt mondaná, kinevetnék. Persze azok az emberek, akik a Horthy-rezsimet kívánják vissza, dehogyis mondják ezt, hiszen akkor egyszeriben megismernék szándékaikat. Ok mást mondanak. Mégpedig többek között: mondjon le a Kádár-kormány és mondjon le, távozzon mindenki, aki a népi demokrácia, a munkás-paraszt hatalom híve. Dehogy is kell nekik a munkás-paraszt hatalom, hiszen az nem fogja visszaadni a tőkéseknek a gyárakat, a grófoknak a földet, s így tovább. No, de hát ezt így nem lehet megmondani, akkor saját maguk alatt vágnák a fát. Nem is ezt teszik, hanem elégedetlenséget szítanak a kormánnyal szemben, minden eszközt megragadnak - a munkabeszüntetés eszközét is -, hogy megdöntsék a népi demokratikus rendet. Ha ez sikerülne, akkor a többi menne mint a karikacsapás, ismét megjelennének a főispáni titkárok és a tőkés fasiszta rendszer minden kelléke, mely szükséges ahhoz, hogy gúzsba kössék a munkásokat, a parasztokat. Ezért veszik szájukra a munkások jogos követeléseit s a demokrácia nevében ágálnak a kormány ellen. Valamiről mégis megfeledkeznek ezek az emberek. Mégpedig arról, hogy éppen a Kádár-kormány volt az, amely rövid egy hónap alatt - ország erejéhez képest - teljesítette a jogos követeléseket. És talán azt sem érdektelen megemlíteni, hogy a Kádár-kormány ereje kellett, és kell ahhoz, hogy az egyes helyeken a hatalmat, az üzemek vezetését kezükbe kaparintó horthysta, tőkés elemeket a munkások, parasztok elkergessék...