Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

- Abban a meggyőződésemben, hogy még mindig nem késő, javaslom, hogy mielőtt végrehajtanák az átszervezést, kérdezzék és hallgassák meg az ország dolgozó népének véleményét ebben a kérdésben is, vegyék azt figyelembe. Azt hiszem, a területrendezésnél jelentősebben arra lenne szükség, hogy alapos körültekintéssel megszervezve az állami élet irányításának olyan apparátusát valósítsák meg, amely a lehetőségig a legegyszerűbb szerkezettel, a tényleg megokolt legkisebb létszámmal, a legmegnyugtatóbban végezhesse a maga hivatását. Igen kicsiny ország vagyunk, de nem nagyon tévedhetek, amikor azt mondom, hogy közéletünk irányításában tevékenykedő jelenlegi létszámú tömeggel - ha csak a létszámon múlnék - egy világbirodalmat lehetne gyönyörűséges rendben eligazítani. Végül azzal fejezte be felszólalását, hogy fontosnak tartaná, ha ilyen értelmiségi megbeszéléseket a munkásság és parasztság nyilvánossága előtt is tartanának. Fekete Pál általános iskolai tanár volt a következő felszólaló. Szenvedélyesen tiltakozott az ellen, hogy a személyi kultusz rossz emlékű korszakában csak az értelmiség volt a mostohagyermek. Véleménye szerint a munkásság és a parasztság is az volt, de nem volt mostohagyerek egy szűk funkcionáriusokból álló réteg (arisztokrácia). Szóvá tette azt is, hogy Nagy Imrétől nem jogosan várnak önbírálatot, hiszen a párt jelenlegi vezetői között is vannak olyan személyek, akik éppen úgy beismerhetnék régebben elkövetett hibáikat, mint Nagy Imre - és mégsem teszik. Hangoztatta ezután az ifjúság helytelen nevelődésében a DISZ-vezetők felelősségét, mondván: a DISZ-funkcionáriusok megyénkben is - eltekintve a kivételtől - meghíztak, de a fiatalokért nem sokat tettek. Hiányolta azt, hogy az ifjúság vezetésében nem kaptak kellő szerepet a pedagógusok, akik legjobban értenek a fiatalság lelkéhez. Virág Ferenc arról beszélt, hogy Bartók zenéjét érdeme szerint nem becsülték a vezetők, s terjesztése nagy nehézségekbe ütközött. A magyar nemzet Himnusza is a lejáratás sorsára jutott az elmúlt években, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a jövőben ez a csorba kiköszörülődik. Javasolta, hogy a résztvevők a találkozó befejeződése után énekeljék el. [...] [...] Nagy figyelemmel hallgatták a résztvevők Iványi Gergely hozzászólását. Arról beszélt, hogy a múltban különféle tényezők közrejátszása folytán az értelmiség jellembeli deformálódása következett be. Aztán így folytatta: - A felszabadulás utáni években - egészében véve - tovább deformálódott értelmiségünk. A múltat hánytorgató bizalmatlanság s az osztályharc szektás értelmezése, az avantgardizmus, sok helyen a funkcionárius gőg és megfellebbezhetetlen bölcsesség, a személyi kultusz, isteni kinyilatkoztatásokként közölt dogmák bemagoltatása és számonkérése és sok más, ezeknél is súlyosabb méltánytalanság meghunyászkodóvá, kiskirályok és bürokrata betűimádók előtt hajlongóvá vagy cinikus karrieristává, vagy reménytelen és csüggedt, féljogú polgárokká tette az értelmiséget. S tapsolt a tapsolókkal, kiáltozott a hangoskodókkal (már aki, de elég sokan), félt az üldözöttekkel, hajlongott a hajlongókkal, vagy félrevonult az elvonulókkal. Emberi megalázottságunk azonban nem a legnagyobb