K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)

DOKUMENTUMOK - Az oktatás- és nevelésügy dokumentumai

ja, miután Tigermann Ignác főrabbi az iskola fenntartására saját egyháza ható­ságától megbízást nem kapott, azt saját bevallása szerint is 7 év óta tartja fenn, a vallás- és közoktatásügyi minisztertől pedig mint magánjellegű iskola engedély­lyel nem bír. Elnök ezzel a szemlét befejezettnek nyilvánítja. dr. Linder Pál dr. Donner László elnök m. kir. tisztiorvos Áchim Mihály mérnök Lehoczky László tűzoltópar [ancsnok], tűzr[endészeti] felelős] dr. Molnár Ferenc rendőrfogalmazó BMLV B. 82. Békéscsaba város polgármesterének iratai. 1690/1938. Géppel írt eredeti tisztázat. 1 bochernek nevezték a jesivában tanuló fiatalembereket 92/e A hitközség igazolja, hogy Tigermann Ignác főrabbit megbízták a jesiva vezetésével Békéscsaba, 1938. január 3. Tekintetes Polgármesteri Hivatal. Helyben Felszólításra alulírottak tisztelettel jelentjük, hogy az 1928. évi június hó 12-én megtartott képviselőtestületi ülés jegyzőkönyve szerint a megválasztott Tigermann Ignác főrabbi urunknak kötelezettségévé tétetett a lehetőség szerinti jesiva vezetése. Egyidejűleg igazoljuk, hogy a főrabbi urunk felügyelete alatt álló jesivában kizárólag héber (vallási) tantárgyak taníttatnak, és így az a fennálló törvényeink értelmében zugiskolának nem minősíthető. Békéscsaba, 1938. évi január hó 3-án. A békéscsabai aut. orth. izr. hitközség elöljárósága nevében: Grünwald Mór Fonféder [Mózes] jegyző elnök BMLV B. 82. Békéscsaba város polgármesterének iratai. 1690/1938. Géppel írt eredeti tisztázat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom