K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)

DOKUMENTUMOK - Az oktatás- és nevelésügy dokumentumai

nyilvános iskolába járatnák is gyermekeiket, és erről jelentést tettek volna az izr. elöljáróságnak mint iskolaszéknek, a fent nevezett alapszabályok és isk. törvény éneimében kizárólag az izr. község hatóságát illeti hitoktatásuk, s persze, hogy ezért tandíjt kivettethetnek, éspedig kivetés útján vagyon után, mint minden hitközségi adó, el nem nézve az 1868. XXXVIII. tc. 3. fejezet 11. §-át, melyből kitűnik, hogy a hitközség iskoláját saját erejéből fenntarthatja, s e célra kivethet iskolai adót híveire a régi mód s arány szerint, 2 s azt tette a képviselőség. Nincs azonban szándéka a képviselőségnek az alakuló nevelde irányába ellenségesen fellépni, csak saját intézményét védi. Röviden összefoglalva következő beadásunk: 1. a hitközség számos év óta törvény szabta módon tartja fel iskoláját; 2. a képviselőség jogosítva van az iskola szükséglet fedezéséért a hitközség tagjaira iskola adót kiverni; 3. A kivetésnél a régi mód s arány szerint járt el; 4. a kivetett 278 frt-on a kívül van még 272 frt hiány, hogy azok is lesznek kénytelenek az iskola fenntartásához járulni, kiknek tanköteles gyermekeik nincsenek; 5. ha van is valakinek oka a kérdéses határozat ellen panaszolni, Schwarz Dániel és ^Xéisz Mór urak azt nem tehetik, mert mint a hitközségi képviselőség tagjai 2-szer hívattak meg ez ügyben gyűlésre, a meghívási íveket közvetlenül a gyűlés megkezdése előtt láttamozták, s nem akartak megjelenni, mint a határozattal megelégedetteknek tekintendők; 6. az iskola feloszlatás, s a szegény tanulók tanítástól való megfosztás [a] terveztetik. Mindez kényszeríti az alólírt elöljáróságot Békés megye tekintetes köz­igazgatási bizottság elé azon alázatos kérelemmel járulni, méltóztassék iskolánk rossz állapotát s a szegény tanulók sorsát tekintetbe véve elrendelni, hogy a fi­zetni nem akarók rendre utasíttassanak, s ellenök a végrehajtás foganatosíttassék, hogy a szokott rend hitközségünk kebelében fel ne háborgattassék, 3 maradván Békéssz[ent]andráson 1882. nov. 28-án Békés megye tekintetes közigazgatási bizottság alázatos szolgái Hoffer Izsák elnök Kohn Ábrahám alelnök BML IV B. 410. b. Békés vármegye közigazgatási bizottságának iratai. 6/1883. Kézzel írt eredeti tisztázat. A hivatkozott mellékletek ugyanezen jelzet alatt megtalálhatók. 1 Schwarz Dániel, ^Céisz Mór, Pollák Bernát, valamintTrafikont Bernát a békésszentandrá­si, 1880-ban alakult „Elemi és polgári iskolai társulat" tanodájába íratták be leánygyermekeiket. A belügyminisztérium által is jóváhagyott egylet rövid életűnek bizonyult, így az általa fenntartott iskola is hamarosan megszűnt. 2 Lásd a 84/a sz. dokumentum jegyzetét. 3 A megyei közigazgatási bizottság utasítására Salacz Ferenc szarvasi szolgabíró 1882. de­cember 28-án Békésszentandráson maga elé idézte a hitközség képviselőjét és a fizetést megta­gadó hitközségi tagokat. Utóbbiak kérték, hogy az ellenük felhozott vádakra írásban válaszolhas­sanak. 1883. január 13-án ismét megjelentek a szolgabíró előtt, és közölték vele, hogy tandíjügy­ben kiegyeztek a jantiár l-jén tartott hitközségi ülésen. (BML IV B. 410. a. 6/1883.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom