K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)
DOKUMENTUMOK - Az oktatás- és nevelésügy dokumentumai
folytatják. Azokból is, kik különböző okoknál fogva azt nem teszik, szorgalmas mesteremberek, iparosok s hasznos polgárok váltak. Az iskola fenntartása mindig nagy költségbe és a tanulók nagyobb részének szegénysége miatt sok fáradságba került. Az utóbbit sohasem sajnálta a mindenkori elöljáróság a szegény tanulók javára, hogy pedig az előbbi is fedeztethessék, az alapszabályok értelmében minden tanév kezdetén a hitközség képviselői gyűlést tartanak, melyen az iskolaköltségvetés megállapíttatik, s a szükséglet egy részét a helyben levő izr. tanköteles gyermekek azon szüleire, illetőleg gyámjaira kivetik, kik gyermekeiket illetve gyámoltjaikat iskolánkba beíratták, vagy kellő módon nem tettek jelentést arról, hogy azokat más nyilvános iskolába járatják. Az iskola szükséglet másik részét viseli a hitközség pénztára a minden újévkor a többi tagjaira is kivetett hitközségi adó, s a helybeli községpénztárából évenkint nyert 100 frtból. Ennek valódiságát igazolja az ide 2 ./. alatt tisztelettel mellékelt jegyzőkönyvünk 1880., 1881. és 1882. évekről szóló kivonat[ai]nak hiteles másolata, melyben tisztán van felvéve, hogy 1880-ban okt. 3-án az 500 frtnyi iskolaszükséglet egy része, azaz 302 f[rt] 30 [kr] kivettetett a beírattak szüleire, ill. gyámjaira, Fináli Simon és Kolláth Ábrahám urakra is, habár az első Czilli leányát, a másik Czilli gyámleányát nem íratta be, de jelentést nem tettek, hogy azokat más nyilvános iskolába akarják járatni. 1881-ben is úgy történt az 572 frtnyi isk. szükséglet 317 frtnyi részével. E régen szokásos mód és arányban járt el a hitközségünk képviselősége ez idén is, ti. én, Hoffer Izsák elnök, folyó év október 4-én az alapszabályok szerint körözőív által összehívtam a hitközség képviselőit, mint mutatja ezt [az] 1882. évi jegyzőkönyv kivonata. Az ívet látták és aláírták Hoffer Izsák elnök, Hacker Jónás, Kohn Ábrahám, Schwarz Dániel, Schneer Hermán, Vféisz Móric, Forschner Rudolf, Schneer Sándor, Freifeld Lajos, Trafikant Bernát és Pollák Márton képviselő urak, de a gyűlésre megjelent számuk nem volt határozathozásra képes, ezért folyó év október 22-én alapszabályilag másik képviselő gyűlést behívtam, éspedig azon megjegyzéssel, hogy a jelenlevők fognak határozni. E meghívást is láttamozták és aláírták a fentebbiek, de nem jelent meg csak én, Hoffer Izsák elnök, Trafikant Bernát, Hacker Jónás, Freifeld Lajos, Kohn Ábrahám, Schneer Hermán képviselő urak. Már most következő határozat jött létre: az iskola fenntartására 1882/3. tanévben 550 frt szükségeltetik, tehát mint mindig, a szükséglet egy része, mely most 278 frt, az itt levő tanköteles izr. gyermekek azon szüleire, illetve gyámjaira vetessék ki, kik gyermekeiket, ill. gyámoltjaikat az iskolába folyó tanévre beíratták, vagy kellő módon nem tettek jelentést az izr. elöljáróságnak arról, hogy azokat más nyilvános iskolába szándékozzák járatni. 272 frt mint az isk. szükséglet többlete, az említett 100 frt a hitközségi adóból lesz fedezendő. A 278 frt ilyetén kivettetett: