K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)
DOKUMENTUMOK - Egyesületek, hitközségek alapszabályai
13. Nagy kötelességszegést vagy közbotrányt elkövető tisztviselőt és alkalmazottat állásától azonnal ideiglenesen felfüggeszthet, de három napon belül köteles ezt az egybehívandó elöljáróságnak intézkedés végett bejelenteni. 14. A hitközségi fizetéses tisztviselőknek és alkalmazottaknak - a tanítószemélyzet kivételével - 8 napig terjedő szabadságot engedélyezhet, de egyúttal a helyettesítésről gondoskodik. 15. Jogosítva van bármely ügyosztálynak vagy bizottságnak ülésein részt venni, ahol a hitközséget érdeklő ügyet tárgyalnak. 16. Elnöke a hitközségi fegyelmi bizottságnak. 44. § A hitközség alelnöke az elnök távolléte vagy akadályoztatása esetén, valamint az elnöki állás megüresedése idejében ugyanazon jogokkal és kötelességekkel működik, mint az elnök. Megválasztására és működési idejére nézve ugyanazon rendelkezések irányadók, mint az elnökválasztásnál (42. §). VI. fejezet Az elöljáróságról A) Az elöljáróság szervezete, alakulása és működési ideje 45. § A hitközségnek elöljáróságát képezik: az elnök, alelnök, iskolaszéki elnök, gazdasági szakosztály elnöke, templomi és jótékonysági bizottság elnöke, a pénztáros, ellenőr és két gondnok, a főrabbi és a jogügyi tanácsos. 46. § A elöljáróság tagjai a képviselő-testület által a 16. §, illetve a 18. § 1) pontja rendelkezései szerint saját tagjai közül azon képviselő-testületnek működési időtartamára lesznek megválasztva. Az elnökre és alelnökre vonatkozó közfelkiáltással való megválaszthatás az elöljáróság többi tagjánál nem alkalmazható. A választás titkos szavazás útján az összes üresedésben levő elöljárósági tagokra egy szavazólappal foganatosítandó (36. §, 37. §, 38. §). Szavazategyenlőség esetén kizárólag az egyenlő szavazatot nyert jelöltek között még egy szűkebb szavazás foganatosítandó, és ha ez sem vezetne többségi eredményre, akkor nyílt ülésben sorshúzás útján döntendő el az állás betöltése. 47. § Az elöljáróság tagjai megválasztásuk után azonnal vagy akadályoztatás esetén a legközelebbi közgyűlésen kötelesek a képviselő-testület színe előtt ünnepélyes fogadalmat tenni. B) Az elöljáróság hatásköre 48. § Az elöljáróság hatásköre: 1. Határoz a hitközségi közigazgatás összes ágazatainak mindazon ügyeiben, melyek nincsenek sem a képviselő-testület, sem az elnök vagy más osztályok, vagy bizottságok határozati jogának fenntartva.