K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)

DOKUMENTUMOK - Egyesületek, hitközségek alapszabályai

33. § A határozatok szótöbbséggel hozatnak. Szavazatok egyenlősége esetén az elnök dönt. A szavazás rendszerint nyilvánosan felállással vagy állva maradással tör­ténik. Ha az eldöntendő ügyben egy képviselő akár személyesen, akár házastársa, szülei, gyermekei, testvérei, házastársának szülei, vagy szüleinek testvérei útján érdekelmek mutatkozik, akkor a tanácskozásban és szavazásban részt nem vehet, sőt, a közgyűlés határozatára a gyűlésteremben jelen sem lehet. 34. § Név szerinti szavazás foganatosítható: 1. ha ezt 5 képviselő kívánja, 2.200 pengőt felülhaladó pénzkérdést tárgyaló, a rendes költségvetés kere­tén kívül eső, akár vagyonszerzési, akár adási ügyben, 3. a 18. §-ban d), e), f), g), o) alatt felsorolt ügyeknél, 4. ha a szavazás eredménye másképp nem lenne bizonyossággal megálla­pítható. A 18. §-ban d), e), f), g), h), j), n), o) és r) alatt felsorolt ügyek tárgyalásánál érvényes határozathozatalra az első közgyűlés alkalmával a jelenlevő elöljárósági tagok hozzászámításával legalább 13 képviselőnek jelenléte szükséges. Az ezen tárgyakban egybehívott második közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes, A 18. § e) pontja alatt felsorolt ingatlanszerzések és -eladások, építkezések csak a jelenlévők kétharmadának hozzájárulásával határozható el. 35. § Titkos szavazás foganatosítandó: a) ha tíz képviselő kívánja, b) a jelen szabályzat 18. §-ának j) pontjában felsorolt választási ügyekben. 36. § Minden szavazás előtt az eldöntendő kérdés úgy teendő fel az elnök által, hogy a képviselők elhatározásuk felől kétségbe ne lehessenek. A névszerinti, valamint a titkos szavazásnál a képviselők „igen"-nel vagy „nem"-mel szavaznak. Választásoknál a jelöltek nevének, névegyenlősége esetében polgári állásának megjelölésével történik a titkos szavazás. 37. § A hitközségi tisztviselők választásánál az általános szótöbbség dönt. Viszonylagos szótöbbség esetén a legtöbb szavazatot nyert két jelölt között szűkebb választás foganatosítandó. 38. § A titkos szavazás foganatosítására az elnök háromtagú szavazatszedő küldöttséget kér fel a képviselők közül, és a szavazás tartamára a közgyűlést fel­függeszti. A szavazás eredményéről ezen küldöttség elnöke feljegyzéseinek és a szavazólapok átnyújtása mellett a közgyűlési elnöknek jelentést tesz, aki az eredményt a közgyűlés újabbi megnyitásával nyilvánosan kihirdeti. Szavazat­egyenlőség esetén a titkos szavazás addig ismétlendő meg, míg többségi döntés létesül. 39. § A közgyűlésen jogérvényesen hozott határozatok ugyanezen naptári évben többé nem változtathatók meg. 40. § Ha a közgyűlés tárgysorozatát az első közgyűlési napon el nem intézhet­né, akkor az elnök a napirend folytatólagos tárgyalását a következő napok bármelyi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom