Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)
II. Gyula felszabadulása a török uralom alól
Gyuláról az élelmiszer csak 30-40 nap múlva érkezhet meg. Hasonlóképpen Temesvárról is ennyi időre lenne szükség. Egyetlen lehetséges magyarázat van erre szerintem: a vitázó török tisztek Gyula kondíciójáról tájékozatlanok voltak, s mint még török kézen levő várról feltételezték a segítségnyújtást. Mindenesetre a hamis beállítás hatásosnak bizonyult, mert szeptember 29-én a török csapatok, a vigasztalanul hulló esőben, amely Pétervárad környékét sártengerré változtatta (a janicsárok térdig álltak az iszapban a megközelítő árkokban), megkezdték a visszavonulást. Nem vitatták, nem is firtatták a valóságot, s ha sejtették is a török hadvezetés fő célját, ti. a csapataik megmentésére való törekvést, a zuhogó eső megvigasztalta és meggyőzte őket a további küzdelem reménytelenségéről. 13 Gyula sorsát végleg megpecsételte, hogy a török hadsereg nem került ki e hatalmas összecsapásból győztesen. A sereg nem csak a visszavonulás súlyos lelki terhével hagyta el a csatateret, hanem jelentősen meggyengülve: az időjárás miatt tömegesen megbetegedtek, és soha nem tapasztalt mértékű lett a dezertálás. Parancsnokaik többségét - mint erről forrásaink szólnak - „vak düh" fogta el el a meghalt katonák miatt. Egykorú sajtójelentésekből láthatóan többen pusztultak el, mint ahányan a rohamokban, a szárazföldi és vízi összecsapásokban vesztek el. A péterváradi harcok teljes befejezése után a Johann Franz Gronsfeld tábornok vezényelte ezred, és az alárendeltségében harcoló magyar lovaszászlóalj, a Heissler-féle császári gyalogezred két zászlóalja, valamint a sok dicsőséget szerzett Molnárféle lovas hajdú ezred négy svadronja visszatért Gyula alá. Gronsfeld jelentékeny hadteste „elit" alakulat lett más kisebb csapatokkal megerősödve. Novemberben a generális parancsot kapott, amely szerint hadteste egy részét a Maros vonalának őrizetére rendelték, mert a felderítés 10 000 fős török különítmény mozgását jelentette, s az eléggé kiszámíthatóan, Gyula felmentésére irányult. Egy ezrednyire tehető elővédjének közeledése a Maros - egyébként jól védett - átkelőjéhez, minden kétséget kizáróan mutatta a célt. 14 November folyamán számtalan sajtótudósításban bukkan fel a Gyula tervezett török felmentésével kapcsolatos hír. Ugyancsak bőven foglalkozott az európai német sajtó ezeknek az elinduló akcióknak a várható sikertelenségével. Kirajzolódik viszont belőlük, a Maros-vonal védelmének új vonása, amely szerint Gronsfeld, Veteráni, Antony csapatai a folyó felügyelését a balparton szervezték meg, s az ellenséges török-tatár csapatok el sem juthattak az átkelők közelébe. Ez volt a vár és város végleges elszigetelésének utolsó mozzanata. Egy decemberi tudósítás a végromlásra jutott törökök sorsáról a követ13 Sugár István: i. m. 323-24. Ugyanerre: Bécs, Kriegsarchiv AFA 1694.13-9. 14 München, Mercurii Relation... 1694. november 20., 29. sz. 42
