Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)

Szita László: Dokumentumok

püspöki templomában a föld alatt egy kriptában egy királyi szarkofágot találtak és amellett rendkívüli értékű ereklyék nagy mennyiségét. A kincsre a Római Császár Őfelsége, mint magyar király tartott igényt, mivel a hely Magyarország földje. De Erdély fejedelme sem akart lemondani előjogáról, mert Nagyvárad tulajdonképpen az ő országához tartozott. A vitába többször beavatkozott a török császár is, s hasonló követelései voltak. Az említett hely azonban a Körös partján fekszik, a felső-magyarországi határnál. A város önmagában nem nagy kiterjedésű, mindössze 3 nagy elővárosa van és pompás látványa. A mellette lévő vár azonban szabályos ötszögű, vastag falakkal és védmű vekkel van körülvéve, azonkívül egy 160 öl szélességű árok zárja körül. 1242-ben a tatárok nagy pusztítást végeztek itt, sok embert irgalmatlanul legyilkoltak, kifosztották a várost és mindent magukkal vittek. 1556-ban Erdély részéről ostromolták, de békét kötöttek és a várat is átadták Izabella magyar királynőnek. 1598-ban a törökök 60 000 főnyi erővel jelentek meg a város előtt, és nem csekély veszteséggel elfoglalták a várost, nagy részét felgyújtották. Szándékuk volt a vár elfoglalása is, de támadásaik sikertelenek maradtak, sok emberüket elvesztették és kénytelenek voltak elvonulni. 1660-ban a törökök ismét Várad ellen támadtak, ismét sok emberüket elvesztették, végül is fölénybe kerültek a védőkkel szemben s azok megadták magukat. Azóta a helyet a törökök uralták és igájuk alá vetették azt. Miután Szalánkeménnél 1691-ben oly súlyos vereséget szenvedtek, el kellett hagyniok a csatateret. Ezután a császáriak abban reménykedtek, hogy még a téli szállásba vonulás előtt elfoglalhatják. A császáriak számára a kezdet elég kedvező volt; nagyobb veszteség nélkül elfoglalták a várost, de a várba nem tudtak egykönnyen behatolni, hanem egész télen át ostromzár alatt tartották. 1692-ben azonban az összes ezredek parancsot kaptak az oda való visszatérésre, ahová minden szükségességet odaszállítottak, május 7-én ismét megszállták az ostromárkokat és folytatták a bombázást. A császáriak táborában volt egy malom, melynek segítségével ki lehetett vezetni a vizet az árokból. Mikor ezt az ellenség észrevette, néhány kitörést végzett, de mindig veszteséggel kellett visszavonulnia. 17-én 2 ütegállást építettek és felállították a szükséges ágyúkat. Az ágyúzás oly sikeres volt, hogy egy bástya leomlott és egy nagy rés nyüt meg. Közben folyt az árokból a vízelvezetés s ez végül azt eredményezte, hogy a mieink kezdtek aknát fúrni és előkészültek egy szabályszerű rohamra. A törökök több kitörést végeztek, de sikertelenül. Bombáink egyre tömegesebben hulltak a várba, ezáltal egy lőporraktár is tüzet fogott és leégett. Május 30-án a már elhelyezett aknát felrobbantották, és előnyös volt, hogy az árok már eléggé ki volt töltve földdel és kövekkel, miáltal jó bejárás adódott. A már keletkezett résnél foglaltak állást, hogy az első jelre megkezdjék a rohamot. 138