Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)

Szita László: Dokumentumok

1 E sajtótudósítás szó szerint megegyezik Stoyberer bécsi rezidens január 9-én kelt jelentésében írtakkal. Egyértelművé teszi ezen tény is azt, hogy a haditudósítások legjavát az itt működő szerkesztők részére a haditanácsi és udvari körökből bocsátották rendelke­zésre. (München. Bay HStA. Kasten. Schwarz 8048/1691. jan. 9. sz. ir.) 2 florenus = forint 45. 1692. január 24. Tudósítás Nagyvárad blokádjáról, Jenő és Gyula körüli portyákról Bécsből, január 24. Nagyvárad blokádjáról az a hír, hogy az a császári tizedes, aki őrségben volt, és a török parancsnokot, Ibrahim pasát a blokádon könnyelműen átengedte - gróf Auersperg tábornok 1 úr parancsára -, vasba és gúzsba lett verve, mert egyébként az a gyanú is felmerült, hogy pénzzel megveszteget­ték. Mentségül azonban előadta, hogy azt gondolta, hogy magyar portya, mert magyar ruhába voltak öltözve és magyarul beszéltek. A várbeliek több ízben kirohanást intéztek a cirkumvalláció ellen, s több ízben el akarták foglalni a sáncot, s bár visszaverték őket, de elkaptak pár magyart és magukkal vitték a várba. Az új pasa azonnal megkísérelt egy újabb erős kitörést, de veszteséggel visszaverték őket. Elfogott gyulai török tisztből azt a vallomást vették ki, hogy titokban ők közvetítették a leveleket Temesvárra, amelyben a felmen­tést sürgette Ibrahim. 2 Gróf Auersperg 4000 fővel felkerekedett, s Jenő ellen nyomult előre, hogy ezt a helyet lerohanja, s ez a befagyott vizek miatt sikerrel kecsegtetett, de a gyulai török hírszerzők portyája előbb érhetett Lippára. Eszékről azt írják, hogy a Száva teljesen befagyott, s ezért a környező parancsnokok rendelkezést kaptak, hogy különböző felderítéseket végez­zenek a Száván túli ellenség megfigyelésére. (Egykorú nyomtatvány.) München. Mercurii Relation, oder Wöchentliche Reichs Ordinari Zeitungen, von anderschidlichen Orthen. Anno 1692. Littera E. Num. 5. 2. Február. (Auß Wienn/vom 24. Január.) 1 Franz Karl A. gr. Auersperg ezredes 1683. Vezérőrnagy, majd generális. (1631-1699). 2 Egy elfogott levélben Ibrahim az Erdély elleni török előrenyomulás végleges megszű­nését látja, ha nem küldenek nagyerejű csapatokat és élelmet. 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom