Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

Azért örömmel látom, hogy annak a kb. 130 kis könyvnek, amelyet szétküldözgettem különböző címekre, milyen komoly visszhangja támadt. De érdekes azt is megfigyelni, kik azok, akik annyira sem érdemesítik, hogy egy névjegyen megköszönjék. Viszont eredeti megjelenési formájában, a Magyar Grafikai Almanachban alig lesz valami visszhangja. - Ez is természetes. Hogy idáig eljutottam, azt két embernek köszönhetem főképpen. Az egyik Ön volt, aki igen erélyes és határozott módon figyelmeztetett a kellő időben arra, hogy nem csak én, de az egész szakma hamis úton járunk. A másik Kozma Lajos volt, aki megtanított arra, hogy ezekben a régi címlapokban olvasni tudjak. Közben persze az adatgyűjtésnek és a részletstúdiumoknak hosszú ideje telt el, és közben volt Herbert, akitől viszont, ha egészen máshova jutottunk is el, erkölcsi és világnézeti dolgokban kaptam nagyon sokat. Én utálom a fusereket és a dilettánsokat, és azt hiszem, hogy az olyanfajta szakértelemre, amely a dolgok intenzív átéléséből táplálkozik, igen nagy hivatás vár még. De tényként le kell szögeznem azt, hogy nem csak én vagyok az, aki a szakmán kívül állóktól tanultam a mesterségemet. Az egész szakma a legfontosabb impulzusokat kívülről kapta. Az Insel-Verlag körül csoportosult költők és festők, a Morris-csoport „dilettánsai", és az utóbbi években is csupa kívülállók juttatták el a tipográfiát a mai fokára. Az új betűkultúra elindítója Rudolf von Larisch

4 volt, egy osztrák úr, aki mint az aranygyapjas rend archiváriusa jutott el a diplomatikán keresztül az írás felfedezéséhez és a modern írástanítás megreformálásához. Most iparművészeti iskolai tanár Bécsben, 80 éves öregúr, akit a szakmában „der Schriftpapst"

5 névvel illetnek. A mai nagy német betűművészek majdnem mind a tanítványai vagy tanítványainak tanítványai. A két legelső német betűöntő pedig, akik ezeket az eredményeket a praxisba átvitték: egyik szivargyáros volt, a másik bőrgyáros. És a nagy berliniek: Jolles

6 és a többiek is nem tanult betűöntők. Csak olyan emberek, akiknek tanultságuk, egyetemes kultúrájuk és üzleti koncepciójuk van, és amellett kvalitásérzékük. Egyszer, vagy hat éve, az öreg Larisch-sal sétáltam a Ringen. Belémkarolt, és mesélt a mozgalom elejéről, ö mondta akkor azt a klasszikus dolgot, hogy „Nun wie ist es jetzt mit der Schriftkunst in Ungarn bestellt? Ich kann mich erinnern: vor etwa 15 Jahren ist einmal ein gewisser Herr von Czakó bei mir gewesen. Er zeigte zwar sehr viel Interesse und guten Willen, aber umso weniger Verstaendniss für die Sache."

7 Ezt csak úgy közbevetve említem meg. Ugyanezen séta alkalmával azonban szembejön velünk egy úriember. Rámutat Larisch, és azt kérdi, tudom-e ki ez? Mikor nemmel felelek, azt mondja: ez az az ember, aki egy nagyon nagy vagyont dobott ki az ablakon. Das ist der Wiener Schriftgiesser Poppelbaum.

8 Erre mindjárt tudtam, miről van szó. Amikor megindult a mozgalom, és Larisch az első generációt szárnyra bocsájtotta, bemutatta a munkáikat Poppelbaumnak, és azt ajánlotta, hogy csináljon belőlük valamit. Ezt ő elutasította. De amikor a dolognak sikere lett, akkor elhivatott egy pár kis növendéket és azt mondotta nekik: „machen Sie mir auch so etwas."

9 ő csak a másodikharmadik felöntését hozta ki a dolgoknak, úgy, hogy mennél kevesebbe kerüljenek, csupa rettentő ízléstelenséget, és mindig akkor, amikor a fejlődés már új fordulatot vett. íme: a szakember. De hogy lássa a dolgoknak a másik oldalát is: most nemrég a mellékelt prospektust készítettük. Nagyon örültem ennek a munkának, mert régen nem volt alkalmam arra, hogy ilyesmi a nevemmel forgalomba kerüljön. Persze ilyenkor ezernyi koncessziót kell tenni. Természetes az, hogy nem az igazi tipográfiai szempontok a döntők ilyenkor, hanem üzletiek. De nagy nehezen sikerül a fotográfus kívánságait, a megrendelőét és a magamét összeegyeztetni. Újfajta eljárásról is van szó. Könyvnyomdai úton készült az 68