Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

ban lehetetlen. íme ezt adhatjuk mi Amerikának: a mívességet, a tudomást az apró dolgokról, amik a nagy dolgokat összetartják stbi. Ez van meg bennem is, ezt igyekszem a fiamnak átadni, és ezt nem tudja ma a munkás megszerezni, mert ha a szedő egy perccel van tovább a gépteremben, mint ameddig a revízió elvégzése tart, már rászólnak, hogy mit keres itt. Nem is szólva arról, hogy némely nagyüzemben külön revizorok vannak, és ott a szedő néha sok esztendőt dolgozik úgy, hogy a gépeket csak az ablakon keresztül láthatta. - Hát látod: ez veszne el velem és velünk, egy csomó eleven hagyomány, amely nélkül nem lehet újraépítés, egy csomó igény és szükséglet és ismeret, amiről, egész pontosan tudom, hogy a csak iskolában nevelkedett tervező gépészmérnököknek fogalmuk sincsen. Hát szóval: én ezt mind tudom, de hogy nem érzem, annak az az oka, hogy látom: a köztudat nem is sejti ezeket, nem érti, miért nem tudnak mennyiségben és minőségben produkálni megfelelőt egyes agyonprotezsált nagyüzemek, s hogy miért kell okvetlen erőszakhoz nyúlniok a versenyben egyes nagyüzemeknek, akik szellemmel és átszellemítettséggel (nem jut eszembe más kifejezés) nem győzik a versenyt. - Ezért látom én a jövő egyetlen útját a verseny teljes szabadságának és a magánkezdeményezésnek fenntartásában. Szigorúan bizalmasan elmondok Neked valamit. Emlékszem, pár év előtt javasoltad nekem, hogy foglalkozzam ref. egyházi nyomtatványokkal. Valamikor Apám csinálta is ezeket, de már Kiss Áron

2 püspök idejében kezdték a centralizációt. Mint tudod, néhány év előtt az egyetemes ref. egyház ezeket a nyomtatványokat monopóliummá tette, egységes nyomtatványokat rendelt el, azokon minden rajta van az utánnyomási tilalom jelzése. Most elkezdik egyes kisebb egyházak ezeket nálunk rendelni, s amikor odautasítom őket a debreceni nyomdához, azt válaszolják, hogy az nem tud szállítani - papírhiány miatt. Én magam két év előtt rengeteg papirost láttam nála, s tudom, hogy rengeteg forgalmat csinál - az üzletikönyv-gyára. - Ma már tételes rendelet teszi lehetetlenné, hogy én papirost kapjak olyasmire, amivel 1942-ben nem foglalkoztam. - Én tehát nem segíthetek - a monopolista azonban, aki élvezte a békében a monopólium előnyeit, nem érezte kötelességének, hogy a monopólium kötelezettségeit is vállalja. Érdekelne, hogy Te tudod-e azt, amire szükséged van, szerezni. Van másik ilyen esetem is. 1942 augusztusában az Egyetemi Nyomda megtiltotta azt, hogy iskolai nyomtatványokat csináljak. Most is van 1300 kg súlyban kb. háromszázezer drb raktáron, amelyet nem adhatok el. De máris több helyről írtak, hogy az Egyetemi Nyomda, amely közben ad ki szépirodalmi nyomtatványokat, s monopolizálja a háztartási cselédkönyvet és az ipari munkások munkakönyvét - már nem tud egyes iskolai nyomtatványokat szállítani. Szóval: akik rám vannak szorulva, azok természetesnek tartják, hogy én helytállók, mert ezt 60 év alatt megszokták, és ezért ma is békebeli, sőt halmozási szándékkal fokozott igényeket támasztanak velem szemben. Naponta jelentkeznek igen nagy igényekkel olyan rendelők, akik az ismert okból már évek óta nem vásárolnak nálunk. Viszont: a gyárak és az anyaghivatal nem tartanak olyan fontosnak, sem egyéb közhivatalok, akikhez bajaimmal fordulok, nem is szólva pl. saját vármegyémről, amely másfél év előtt megtiltotta a községeknek, hogy nálunk vásároljanak. Nem lehet tehát éreznem azt, hogy szükség van rám. Már Weis István megírta

3 a mai magyar társadalomról szóló könyvében, hogy a zsidóság kitöltötte a társadalom épületében azokat a hézagokat, amelyeket a középosztály üresen hagyott. Most meg pláne úgy kell éreznem, mintha a §§§§§ hézagaiban élnék, úgy, mint azt az Egészség című hivatalos folyóirat múltkori számában a svábbogárról mutatta ki egy rajz, ábrázolván őt két deszka között a repedésben. 245