Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

S íme, teleírtam a papirost ezzel a nyomorúsággal, pedig rettenetesen nem szeretem, ha sajnálnak. De barátoknak tudni kell egymásról. Nagyon örülök az öcsédről szóló hírnek, csak végig jónak bizonyuljon! Azóta K.[edves] feleséged is, remélhetőleg, meggyógyult, s remélve, hogy Te is és mindannyian jól vagytok, amit kívánok, szeretettel ölel Fülep Lajos A levél autográf, kék tintával íródott, i f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 309-310. (A levél keltezetlen, borítékja nem maradt meg, hogy a postai bélyegző pontosabban eligazíthatna. Fülep annyit fölírt a levél jobb sarkába: ZV 43. S ha 1943-as, akkor időrendileg itt és csak ezen a helyen képzelhető el, hiszen a Kner Imre testvéréről szóló jó hírre reagál. 1943. nov. 7-e körül keletkezhe­tett a levél.) I In se medosmo si volgea eo denti - Dante pokol-jelenetének VIII. körében Dante és Vergilius folytat párbeszédet, és ebben szerepel a mondat: „Hajrá! Argenti Filippora mordul Mindannyi s a bizar florenci lélek Fogát a saját húsába vágja mordul" (Babits Mihály fordítása) IS? Gyoma, 1943. november 10. Kedves Barátom! Kevesen vannak e világon, akik több együttérzéssel olvashatnák kedves leveled beszá­molóját a szenvedéseidről. Nekem már vagy négy gyökérreszekcióm volt, ami persze gye­rekjáték a Te bajodhoz képest. De kisdiák koromban egy aradi fogorvos fél évig tartó mü­vészkedéssel kiegyenesítette egy ferdén nőtt fogamat, s roppant büszke volt az ered­ményre. Vagy öt évvel később derült ki, hogy a kiegyenesített fog állandó mozgása egy rejtett tályogot hozott létre, amely áttört észrevétlenül a Nighmoore-üregbe. Erre egy békéscsabai fogorvos gyógyított meg, azzal a módszerrel, hogy felvéste a szájpadlást, és az üreget elkezdte tamponozni. Most már a helye is alig látszik, de a művelet úgy folyt le, hogy vagy négy hónapig, télen, a legnagyobb hidegben, hetenként kétszer vagy háromszor fel kellett kelni négy órakor, beutazni Csabára, ott várni vagy két-három órát, amíg a doktor felkel, s akkor kiszedte a tampont, s kezdetben egy méternyi hosszú, majd lassan fogyó gézcsíkot gyömöszölt bele :a nyitott] sebbe, hogy az idő előtt be ne záruljon. Mikor hozzáfogott, már a frász tört előre. Nem tudom, van-e erre modernebb módszer, de ez a tél volt a legrettenetesebb az életemben. Akkoriban lettem művezető, 17 éves koromban, s annyi volt a dolgom, hogy 11-re hazaértem a gyorssal, s akkor munkába álltam, és dol­goztam este 10-ig, 11-ig, hogy behozzam a késést. ­Hát vannak ilyen dolgok az életben, és már én úgy látom, hogy ezekkel szándéka van az Úristennek. Ezek keményítik meg az embert, hogy bármely helyzetben, bármilyen testi-lelki állapotban is, a végső lehetőségek határáig nyugodtan és határozottan kitartson ott és abban, ahol és amiben muszáj. ­A fő, hogy ezen most már átestél, s remélem, hogy hamarosan már ez is csak rossz em­230

Next

/
Oldalképek
Tartalom