Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)
Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
sal van bajom, az jó, de a szemhéjaim alatt van egy kis duzzanat, a por és füst, amiben dolgozom, irritálja, úgy látszik, meg azt mondja az orvosom, hogy a hajszálerecskék megduzzadnak, mert a szemem túl sokat van igénybe véve. Tudja a fene, már vagy húszféle magyarázatot kaptam a doktoroktól, de rettentő, mit szenvedek vele. Most is már napok óta két órakor reggel felébredek rá, s úgy fáj, és nem tudok aludni. Most hát megint felmegyek, hátha akkor, ha akut állapotban látják, többet tudnak mondani. Ami mármost a naptárügyet illeti, nem is olyan vidám ügy ez, rettentő gond és küzdelem az, hogy az üzemet mindig foglalkoztatni tudjam. Nem is akarom ezt részletesebben fejtegetni, csak arra hívom fel a figyelmét, hogy se lapunk, se semmiféle állandó jellegű visszatérő munkánk nincsen, de meg kell tudni csinálni azt, hogy minden nap az országban szanaszét vagy ioo embernek eszébe jussunk, és rendeljen valamit, ha csak 10-20-50 drb nyomtatványt is. Ezt is megcsinálják. De a megrendelések áramlása olyan rapszodikus, hogy ezt kiegyenlíteni, és termelési programot rá felépíteni elképzelhetetlenül nehéz és kockázatos. A fiam most egy fél éve inas, s ezeket a dolgokat magyarázom neki. A fene egye meg, olyan marhák az emberek, hogy az képtelenség. Itt is, külföldön is van mestervizsga, szakiskolák, szakirodalom, s telezsúfolják az emberek fejét rengeteg anyaggal, de arról, ami az üzletpolitika lényege, s ami nélkül üzlet fenn nem állhat, semmit nem írnak, s nem is beszélnek. Fogalmuk sincs, mi a dolog lényege. Szerencsém az, hogy 33 esztendeig dolgoztam egy zseniális üzletember árnyékában, aki a maga 3 elemijével és Gyomán leélt életével éppen ezeket a dolgokat tudta és érezte kitűnően, és megtanított azokra. Most ezt próbálom továbbadni. De azért a reklámban is kételkedem sokszor. Vagy egy hónappal ezelőtt Szegeden voltam, s bementem a Kereskedelmi Bank ottani fiókjához, ahol az igazgató régi ismerősöm, meg akartam látogatni. Láttam, hogy az íróasztalokon végig csupa Kner-féle előjegyzési naptár áll. Odamentem egy fiatalemberhez, hogy jelentsen be a direktor úrnál. Négyszer mondtam el a nevemet, lakóhelyemet és foglalkozásomat, amíg a fiatalember megértette. Pedig ott áll előtte a naptár folyton az íróasztalon. Van valami, amit a német úgy hív, hogy „Lange Leitung" 1 , és ezen a vezetéken a legjobb reklám sem megy keresztül. Ami a zengővárkonyi utazást illeti, nagy vita volt róla a héten. Kislányom felháborodott azon, hogy Mihály fiam természetesnek találja, hogy csak a két férfi menne, más nem. Feleségem is azt mondja, rá is ráférne egyszer egy ilyen utazás. Csak ne lenne Várkony olyan fene messze, s ne lenne olyan roppant sok az útiköltség. De más baj is van. Feleségem nem tud gyalogolni, ő tehát nem tehet kirándulásokat. Ügy lehetne csinálni a dolgot, hogy vagy két-három napot az ember eltöltene Pécsett, az Asszony szétnézhetne a városban, míg mi a kilátóhoz felmászunk, s aztán mennénk ki pár napra Várkonyba. De kérdés, el lehet-e ott ennyi embernek helyezkedni? - Viszont mindez olyan roppantul messze van, hogy még kár terveket csinálni. Majd még ráérünk írni erről. - Ami az öszszeveszésünket illeti: Ön tavaly nekem szemrehányást tett állítólagos szociális érzéketlenségemért, illetve nem személyemben nekem, hanem osztályomnak. Ilyesmikre céloztam, mint ez a naptárügy is, amikor azt jeleztem, hogy engem ilyen szemrehányás nem illethet. Persze hogy sok dolgot másként látok és tartok helyesnek én, s másként kell hogy lássa ön. De a haladás helyes iránya éppen az lenne, ha mennél több jószándékú ember elgondolásának eredője lenne. De hát hol vagyunk ma ettől? És a jószándékon túl van más is. Volt itt egy nagyon kedves, aranyszívű öreg doktor az én gyerekkoromban, akinek mindenkin megesett a szíve, akin csak tudott volna, segített volna, de sajnos, nem értett hozzá. Mesélik róla, hogy amikor még karról-karra oltottak, nagy sereg kisgyereket 177
