Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)
Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
dolgok fluktuációja az izgalmas és érdekes. Ha most egyszerre kiderülne, hogy nem vagyunk zsidók, és sohasem voltunk azok, akkor rohamos emelkedés állana be forgalmunkban. De ha nem volnánk zsidók, akkor nem volnánk azok, akik és amik vagyunk. Nem azért, mert a zsidó kiválasztott népe istennek (Istenem, válassz most egy időre mást is, mint a mostani zsidó vicc mondja). Hanem azért, mert ha nem lettünk volna zsidók, akkor sohasem nyomott volna bennünket a verseny annyira, nem lett volna nekünk annyira muszáj dolgozni. Azért tartom, hogy helytelen a mai úgynevezett keresztény irányzat, mert egy csomó fiatalemberről, éppen azokról, akikből valakit csinálni akar, leveszi a muszáj nyomását. „Necessitas 1 mester" a legnagyobb tanítómester, ahogy Jókai írja valahol. Hs mindig eszembe jut egy ma szereplő, illetve most már kevésbé szereplő ifjúsági vezér és politikus, akinek ma nemesi ortográfiájú neve van régi délszláv neve helyett, s aki, mikor bejutott a Szent István kórházba, szegény elhunyt sógorom, mint fültanú elbeszélése szerint, a következő kijelentést tette: a jelenlegi egyetemi orvostanári kar nagy része zsidó, vagy kikeresztelkedett zsidó, s mivel ez a verseny a jövőre nézve ki van kapcsolva, nem muszáj nekünk olyan nagyon tanulni. Az illető honhazaffyas frázisai után az ember ezt várná: mivel az orvosi karban a zsidók száma erősen csökkenni fog, s a helyüket mi fogjuk elfoglalni, ezentúl minekünk, keresztény ifjúságnak az eddiginél nagyobb arányú felelősséget kell vállalnunk a keresztény magyarság egészségéért, ezért tehát többet kell tanulnunk, mint eddig. Nem tudom, nagyon destruktív gondolkodás-e ez, de én eddig mindig így gondolkoztam, és így cselekedtem taknyoskoromtól fogva. Képzelheti, hogy miképpen nézem az élet jelenségeit ma, amikor a közigazgatási élet tükrében minden[t] nagyítva látok, úgy valahogy, mint a nagyító borotválkozótükrökben. Sokszor rossz az álmom, és nehezek az éjszakáim, sajnos. De rátérek levelének második részére. Igaza van és nem is, az én felfogásom szempontjából. De ez terminológia kérdése, mert a kifejezések nem mindig ugyanazt jelentik mindenki számára. - Én azt hiszem, hogy nem mindig fejeztem ki magam abban a tanulmányban elég pontosan, és hogy az a tanulmány nem abszolútum, hanem egy bizonyos korszak és egy bizonyos helyzet terméke, vagyis polémikus dolog. Az a korszak az úgynevezett „bibliophilia" korszakában íródott. Van egy sorozat elszörnyesztő magyar kiadvány abból a korból összegyűjtve. Művészek, írók, kiadók, nyomdászok és főként könyvvásárlók azt hitték, hogy akármilyen rossz betűvel, akármilyen rosszul szedett és nyomott könyvbe belerakott illusztrációk már könyvművészet. Én azt szerettem volna akkor megmondani, hogy a könyvművészet elsődleges területe a szedés és nyomás, és ennek egy magasabb rendű egysége. És van a tudásnak, az eszközök céltudatos alkalmazási módjának egy minimális köre, amelyen belül lehet csak egyáltalában könyvművészetről beszélni. Illetve: akinél az anyagok, eszközök és lehetőségek bizonyos fokú ismerete hiányzik, véletlenül sikerülhet ugyan valami, de tudatos alakításról szó nem lehet. (Hogy egy ilyen véletlennek a százalékszerű lehetősége mekkora, arról lehet beszélni, vagy röhögni.) A cikk címe is ezt fejezi ki. Azóta persze egyes részleteket másként látok, mert azóta ismét sokat tanultam. És rájöttem, hogy ha egy bizonyos színvonalon meg akarnék maradni, sőt azon feljebb emelkedni, akkor mindig szűkebbre és szűkebbre kell vonni a kört, amelyben dolgozom. Igényeim ugyanis emelkednek, s egyre többet követelek azoktól, akikkel együtt dolgozom. Viszont az az anyag, amellyel ma kulturált iparosnak vagy művésznek bánnia kell, egyre nagyobb, egyre többet kell tudni, s az élet egyre kevesebb lehetőséget nyújt ennek teljes elsajátítására. Most pl. egy külföldön élő magyar betűművésszel, bizonyos Reiner Imrével 2 levelezek pár hete, aki Luganóban él, és most amerikai betűöntödének rajzol 160