Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

96 Z[engő]Várkony, [i]94o. III/4. Kedves Barátom, bocsásson meg, hogy ily soká válaszolok s köszönöm meg a könyveket. A hetedik fagyhullám meghozta nekem a hetvenhetedik hűlést gyönyörű influenzával, úgy, hogy még a szemem is bedagadt és könnyezett, beszélni se tudtam, mert a torkom is bedagadt, aludni se, mert az orrom is bedagadt, gondolkodni se, mert a fejem is bedagadt. - Szóval nagyon szép volt. Most kezdek kinyílni, mint a bimbó. Hanem hát, Barátom, mi lenne, ha Maga isten lenne! hogy az ember alig fejezi ki valami kívánságát, sőt, nem is kívánságát, csak valami olyan bágyadt nem-tudom-micsodáját, s az már teljesül, és a könyveket már hozzák is a postáról, mikor azt hittem, a levelem még oda se ért! ha ilyen hamar tudná teljesíteni határozott és jó kívánságaimat, azonnal megküldeném az én jegyzékem (mert nekem is van jegyzékem, nemcsak a Kner-cégnek) első tavaszi kivonatát azokról, akiket legyen szíves hasonló gyorsasággal a pokol fészkes fenekére expediálni. A könyveket tehát nagyon köszönöm. A Cochin-betűktől nem vagyok elragadtatva, éspedig azért, mert éppen az érzik rajtuk nagyon, amit a franciaságban legkevésbé szeretek: a nőies, az uterus és vagina, ami persze a maga helyén mind nagyon jó, de hogy egész kultúra a vagina körül forogjon, és egy egész irodalom ne szóljon másról, mint erről, s hogy a betűk is olyanok legyenek, mint holmi kis serdülő vaginák - hát ez nekem egy kicsit sok. Parisban mindenütt ezt a szagot érzi az ember - a vagináét azon melegében a coitus után. Csodálkozik azon, hogy a Szabó L.[őrinc]-könyvről olyan speciális a véleményem, pedig ez a könyv innen van azon a határon, ahol a „könyvművészet" kezdődik. Nos hát, én éppen ezért tartom nagyra. Hosszú volna ezt itt részletesen megindokolnom, majd egyszer szóval - most röviden annyit: igazi épkézláb korszak az, melyben nincs különbség művészet és nem művészet közt, melyben a szobor, a tányér, villa, cipő stb. egyformán jó és igazi a maga nemében, amikor nem is tudnak rosszat csinálni, mert a csinálás ugyanaz^ mint a beszéd, a beszédnek egy fajtája. Hogy mire gondolok, mai nyelven meg se lehet mondani, mert nincs meg rá a fogalom se, ennélfogva természetesen a szó se. A renaissance végéig volt meg differenciálatlanul, amit a görög re^-nek nevez: mindenféle csinálás idetartozik, minden mesterség, minden művészet, ipar stb. (Még a prófétaság is: T. T^avTí^í?, a kormányzás is t. ßocmXexr} stb., stb.) S eszerint nincs különbség „a célnak megfelelő, anyagszerű és korrekt tipográfia" s a „könyvművészet" közt - vagy ha van, az nagy baj. Nos hát, ez a könyv ilyen, ma nem létező, virtuális kor terméke, valamit hirdet, ami nincs, de amit valaki mégis tud és megcsinál malgré tout.

1 őn a régieket említi; de könnyű volt azoknak! Ma ilyet csinálni - ez a nagy valami. (A könyvművészetről való véleményemet egyébként ismeri még A Szellem idejéből, amikor még ön is azt hitte, hogy van különbség ipar és iparművészet közt; persze - ma van, de azért is evett meg a fene mindent.) A tipográfia és könyvművészet határai c. cikkére nem emlékeztem, így nyilván rég olvastam, most újra el fogom olvasni, elővettem. De ahogy most belenézek, úgy látom, azonos az alapgondolata az enyémmel. Szeretettel Fülep Lajos 155