Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)
Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
spanyol harctérre ment és elesett. Ismerve őt, ez éppen nem lehetetlen, de már annyi hazug hír keringett róluk, hogy semmit se hiszek el. Egyelőre inkább az itthoni nemes szívű urak Wunschtraumjának 1 gondolom. Hát azt írtam-e, hogy Tolnai Carlonak a nyáron remek Hieronymus Bosch-könyve jelent meg franciául? 2 Érdeklődéssel várom tavaszra ígért levelét, nem adva föl a reményt, hogy előbb-utóbb majd csak találkozunk. Szeretettel, igaz barátja Fülep Lajos A levél autográf, kék tintával íródott, i f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 154-155. 1 Wunschtraum - vágyálom 2 Hieronymus Bosch. Basel, 1937. 71 Gyoma, 1938. január 18. Kedves Barátom! Szíves soraira csak ma válaszolhatok, mert néhány napig Pesten voltam. Megírom most, hogy a tavasz óta betegeskedem néha, akkor egy nagyon súlyos eperohamom volt, s most elhatároztam, hogy megoperáltatom a tavasz elején. Addig persze még nagyon sok lesz a dolgom, s azért ígértem későbbre hosszabb levelet. Kérem hát türelmét addig, amíg ezen átesem. Reméljük, hogy nem lesz semmi komplikáció, mert hónapok óta nyugton van a dolog, jelenleg gyulladásmentes, és ezt az időszakot kell felhasználnunk a műtétre. A naptárakat nem hagytuk abba. Amíg már élünk és csináljuk ezt a botot, nem is lehet, mert hiszen soha sehol nem hirdetünk, és versenytársainktól eltérően nem is utaztatunk, a körleveleken kívül tehát ez a fő és egyetlen propagandaeszközünk. Bizony rettentő pénzbe kerül, hiszen fajtánként átlag 12.000 drb készül, s a múlt évben a nyersanyagárak 10% fázisadóval és alapárban 20%-kal emelkedtek. Amellett a forgalom stagnál, és a naptárak iránti kereslet emelkedik. De hát ez már így van, nem akarom untatni vele. Nekem van restelkednivalóm, mert a pontos előjegyzés dacára maradt el a küldemény. Bizony ami a csapásokat illeti, azok szaporodnak, ahogy az ember öregszik. Szegény sógorommal éppen abban a temetőben, amelyben Ő nyugszik, egy temetés alkalmával idéztük azt a mondást, hogy az emberiség olyan, mint a krumpli: a jobbik része van a föld alatt. - Engem nagyon sok közeli jó barátomtól fosztott meg a halál az utóbbi öt-hat esztendőben, és egy éven belül most különösen sok generációtársam ment el. Az ember lassanként izolálódik ... Ami régi barátainkat illeti, hozzám tulajdonképpen emberileg csak Herbert állott közel, a többieket kevéssé ismertem és érteni alig értettem akkor. Politikailag is furcsa és indokolatlan volt a nézeteikben beállott hirtelen fordulat, s azóta sokféle általános és egyéni okkal próbálom indokolni. Akkoriban gyerekfejjel megjósoltam, mik lesznek a következmények, és bizony azok nagyon szomorúan igazolódtak, bekövetkeztek. Pestre küldték utánam az Ön levelét, és hogy bizonyosat írhassak önnek, megkérdeztem egy régi ismerősömet, mit tud Lukacsról. Azt a választ kaptam, hogy a „Nation" hozta a 119