Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)
Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
jönni, ahova én is készülök az idén is, miután tavaly nyáron kipróbáltam, és kitűnő hatásúnak találtam; eleinte hetekig nem mutatkozott ugyan a hatás, de aztán megjött (még más szer igénybevétele nyomán is), úgyhogy kb. 5 évig tartó és semmiféle professzori tudálék elől tágítani nem akaró lázas állapotom megszűnt - s végre újra embernek érzem magam! S végre dolgozhatom! Csak tíz egészséges esztendőt adjon nekem a jó Isten, akkor belenyugszom a sok elveszett időbe. - De hogy nyavalya nélkül ne legyünk, helyettem feleségem kínlódik kb. 6 hét óta nagyon heves és fájdalmas isiászban - most kezd javulni. Tolnai Carlonak nagy könyve jelent meg most Parisban Brueghel-ről, egy kötet szöveg, egy kötet reprodukció (Br. összes festményei), nagyszerű könyv 1 - örülök, hogy a mi körünk még tündöklik, és hiszem, még fog is tündökleni. Szeretettel, igaz barátja Fülep Lajos A levél autográf, 1 f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 132-133. 1 P. Brueghel Fancien, i-2. 3 Bruxelles, 1935. 59 Gyoma, 1936. január 12. Kedves Barátom! Nagy örömmel vettem kedves sorait s bennük az értesítést, hogy egészségi állapota annyi keserves esztendő után jóra fordult. Kevés hír okozott volna nekem ennyi örömet. Reméljük, hogy ez az állapot most már állandósul, s nagyon jó, hogy olyan közel van a forrás, amely a segítséget nyújtja. - (Zárj élben írom meg, hogy kívánsága némileg találkozik az enyémmel is, sokszor kívánom titokban, hogy kerüljön olyan hosszabb pihenési és elmélyedési, olvasási alkalom, amely felment az alól, hogy felelősnek érezzem magam a munkában való mulasztás miatt, de azért rettegek is ettől. Nagyon furcsa üzlet a mienk, mindig a teljes energia- és tőke-Einsatzot 1 követeli meg, s olyan periódusa van, mint a mezőgazdasági munkának. Ha egyszer nem kellően készülünk fel az idényre, akkor nagyon nagy baj lenne belőle, s ezt a felkészülést éppen én irányítom. A tél elmúlik rengeteg aprólékos napi munkával, a nyár pedig a felkészülésé, amely teljes és folytonos figyelmet, gondoskodást és jelenlétet kíván. Pedig az elmúlt nagyon-nagyon nehéz és keserves esztendő után, amely lelkileg, gazdaságilag, szervezetileg, jogilag valósággal halmozta a problémákat, nagyon nagy szükségünk volna egy kis igazi kikapcsolódásra, ha ez egyáltalában, a dolgok természete szerint lehetséges volna. De hát erről annyit kellene írni, hogy levélbe úgysem fér bele, hát inkább abbahagyom.) A Nagytiszteletű Asszony betegségéről őszinte részvéttel értesültünk, Feleségem is javulást kíván és azt üzeni, hogy neki is és két orvos barátjának is az „Atophann" használt ily esetben, s ezt nagyon ajánlja, ha még nincsen kipróbálva. Ami mármost Buday Györgyöt illeti, ismét túl szigorúnak találom az ön ítéletét. Bizalmasan megmondom, hogy én is többé-kevésbé zsákutcában érzem az ő művészetét, s lesem az alkalmat, hogy erről beszéljek vele. Bár nem hálás dolog a fájdalmas igazságokat 105