Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
A városok rendezett tanácsúvá minősítése
vitás kérdések miatt eltöltötte (14-31. sz. dokumentumok). A márciusi események után a községek abban reménykedtek, hogy a legelőelkülonözés során a földesúrnak jutott legelót visszaszerezhetik, illetve a földesurak által korábban erőszakkal elvett majorsági földek újra községi használatba kerülhetnek. A megye vezetői a törvényhozástól várták a megoldást, azonban az áprilisi törvények, amint ez a törvényekkel kapcsolatos községi kérdésekre adott válaszok (már említett) mutatják, nem adtak lehetőséget a vitás ügyek békés megoldására. A megye több helységében a törvényhozás döntését be sem várva, már áprilisban lépések történtek az elvesztett földek, legelők visszaszerzésére. Ott, ahol a legelőelkülonözés még nem ment végbe és a földesúr is hajlandóságot mutatott a már papírra vetett, de még végre nem hajtott legelőelkülönözési szerződés megsemmisítésére, békés úton sikerült a közös legelőhasználatot továbbra is fenntartani. Körösladány község március 25-én kérelmezte a megyei ideiglenes bizottmánytól, hogy a megkötött, de még végre nem hajtott legelőelkülönözési szerződést adja ki a községnek, mert végrehajtását nem kívánják. A körösladányi uradalom ügyésze is beleegyezett a szerződés megsemmisítésébe, így a március 27-29-i évnegyedes népközgyűlés elrendelte az iratok visszaszerzését az uradalomtól (8. sz. dokumentum). Dobozon, ahol a legelőelkülönözési szerződés megsemmisítésének körülményeit és idejét nem ismerjük, az elkülönözés előtti állapot visszaállításával a zsellérek károsodtak. A község által használt és a legelőelkülonözés után a földesúr birtokába került remanenciális földeket a zsellérek között osztotta ki az uradalom, akik közül többen házat építettek földjükre. Az eredeti állapot visszaállításával nekik el kellett volna hagyniok e területet. Az elkülönözés után a zsellérek a községi legelőterület egy részét szántőként használták, amit ugyancsak elvesztettek az újra közössé lett legelők miatt (229. sz. dokumentum). A remanenciális földek használóinak végülis sikerült megegyezésre jutni, a zselléreknek szántót azonban nem juttattak (233. sz. dokumentum). Békésen a lakosság erőteljes tiltakozása következtében, 1848. április 11-én a volt földesúr tiszttartója beleegyezett a már végrehajtott legelőelkülönözési szerződés felbontásába, ami aznap meg is történt (60. sz. dokumentum). Az uradalmi ügyész a későbbiekben óvást emelt a szerződés megsemmisítése ellen, amely - szerinte - erőszak következménye volt. Az ügyben eljáró alispáni bíróság és az igazságügyminiszter is a szerződés felbontása mellett döntött (249., 284. sz. dokumentum). Legelőfogíalásra 1848. április-májusban Gyulaváriban, Füzesgyarmaton, Kétegyházán, Mezőberényben került sor. Szeghalmon kísérlet történt a szomszédos uradalom birtokába került Fási puszta visszaszerzésére, a gyomaiakat pedig a volt földesúr engedménye térítette el egyelőre a legelőfoglalástól (35., 36., 39. sz. dokumentumok). Mind a négy említett községben az uradalmak körülárkolt, fával szegélyezett allodiális földjeit, kaszállóit, vagy a földesúrnak jutott legelőterületet kezdték el használni a volt jobbágyok, legtöbbször úgy, hogy állataikat hajtották be a kérdéses területre. Füzesgyarmat esetében a földnélküli zsellérek kukoricával akarták bevetni az uradalom ugarföldjét (44. sz. dokumentum). A megye vezetői előbb békés megoldásokkal kísérleteztek, igyekezvén a népmozgalom kitörését a nép felvilágosításával megelőzni. A legelőfoglalások kivizsgálására a járási foszolgabírák kaptak megbízást, Mezőberény esetében megyei választmány szállt ki a községbe (79. sz. dokumentum), eredményt azonban nem tudott elérni. Gyoma esetében az ideiglenes bizottmány és a minisztérium eltiltó rendelkezése volt hivatva a legelőfoglalást megakadályozni (28., 30. sz. dokumentum). A népmozgalmakat minden 28
