Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
Dokumentumok. 1848. március 18.—1849. augusztus 16.
163. Gyula, 1848. november 1. Szombathelyi alispán az újonctartozás kiállításának sürgetése mellett az udvarnak a nemzetiségek közötti aknamunkájáról tájékoztatja Gyula lakosságát l(H)9/fl|848. Békés megye alispánja M(agyar]gyula városának A megyebeli újoncok felruháztatásában tapasztalt akadályok miatt nem láttam haladéktalan szükségét a még hiányzó újoncok kiállításának - miután azonban - e részben többé nem lesz nehézség, és a felruháztatás legfeljebb 14 nap alatt tökéletesen eszközöltetni fog - de leginkább, mivel felsőbb helyről vett értesítések szerint, amennyiben a Lajtai tábornál az érkező hírek örvendetesek, úgy az alvidéken az ellenségeskedés mindinkább növekszik, és különösen megyénk népeinek nyugalma és pusztulásoktói lehető megóvása, egyedül kiállítandó újoncaink lehető leggyorsabb betanításától — kiknek hatalmas fiatal erővel megáldott izmos karjait, már számoknál és kiképzett készségüknél fogva is, az ellenséget megrettentse - feltételeztethetik. A legsürgetősben hagyom meg minden még hátramaradásban lévő városoknak, s községeknek, hogy az újoncokat a f. hó 6-ik napjáig, mint utolsó határidőig múlhatatlanul kiállítsák. A község elöljárói felelősök, kezekben a hatalom, mellyel ezt igen könnyen végrehajthatják - csak erélytelenség és hazafiatlan hanyagság bélyege lenne minden mentség. Végtelen fájdalmas csak kimondani is, ami úgy van, hogy saját fejedelmünk udvarából és körületiből keletkezett pokoli izgatások folytán, anélkül, hogy csak gyanítanunk is lehetett volna miért, de ami most már tiszán tudva van, egy katonai önkény visszaállíthatása végett - a századokig - nyugalmasan egymás mellett lakó népek s nemzetek egymás ellen annyira fellázíttattak, miként az elkeseredésnek gyilkoló eleme tán évekig sem fog többé lecsillapodhatni. Kik a fejedelem szívét idevezették, oly istentelen bűnt követtek el, minél irtózatosabbat hiába keresünk a történetek lapjain is. A szegény elámított népek must azon hiedelembe vannak, mert úgy vannak elhitetve magának a királynak nevében, ki népeinek s nemzetének atyja tartoznék lenni, hogy a magyar az oláhot, a német a csehet, az oláh viszont a magyart és németet kiirtani törekszenek, s egymás szerencsétlenségének kölcsönös (»kait egymásban keresik. Engedje a mindenható Isten, hogy a népek felvilágosíttassanak és mielőbb beláthassák, hogy ők ok nélkül üldözik egymást. Patakban folyik a polgári vér, s nem veszik észre, hogy e szörnyű áldozattal míg egymást emésztik, az önkény hatalmát állítják magok felibe. Hogy bonyolódunk ki mindezekből, az Isten tudja, most benne vagyunk és mert oly mélyen belevezetettünk, hogy e pillanatban hiába nyújtana egyik felekezet a másiknak baráti kezet - bosszú és vadság van beleoltva a népek lelkületébe, ami vezeti tetteiket, egyedül magunk egyetértésére -magunk erős védelmére vagyunk szorítva, nincs védokar másutt - csak a magunkké, ugyanazért a fentebb meghagyottakban nem szabad késedelemmel lenni, nem szabad azért sem, hogy azon szülék, kik gyermekeiket már odaajánlották, megnyugtatva legyenek. A fent érintett záridő alatt pedig azt, értem, hogy mind az az újonc, ki november 5282