Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)

A városok rendezett tanácsúvá minősítése

gek a regale jogok önkényes gyakorlásával, a fizetési kötelezettségek megtagadásával igyekeztek könnyíteni helyzetükön. A volt földesurakkal nem úrbéres viszonyban álló kertész és árendás községek lakói pedig a felszabadult jobbágyok jogállását igyekeztek elérni a telepítvényes községek sajátos jogállásának megváltoztatásával, a bérletként használt földek örökös tulajdonul való megszerzésére törekedve. A parasztmozgalmak kitörésének, mint az előzőekben már bemutattuk, az 1848 előtt lezajlott legelőelkülönözések voltak az alapvető okai. A jobbágyközösségek elvesztették a jogilag közös, de valójában korlátlan legelőhasználat előnyeit: az elkülönözés után maradt, sokszor vízjárta községi legelőterület nem volt képes eltartani a jobbágy- és zsellérgazdaságok nagyszámú állatállományát. A legelőelkülönözések és az azt követő földrendezések során véglegesen a földesurak birtokába kerültek azok a jobbágytelki állományból kiszakított allodiális és remanenciális földek, amelyeket a birtokosok erőszakkal vettek el a parasztságtól. A megyében lezajlott földfoglalások csaknem minden esetben a majorságnak elvett földek, illetve a legelőelkülönözés során a földesúrnak jutott legelőrész visszaszerzését célozták. A korabeli jogi szabályozás és az azt zsinórmértékül tekintő közigazgatás szerint a legelőelkülönözés és az úrbéri rendezés során a jobbágyság megkapta az őt illető mennyiségű szántóföldet és legelőterületet az 1848. előtti úrbéri perekben. Az áprilisi törvények a már befejezett legelőelkülönözés, illetőleg úrbéri rendezés megváltoztatására nem adtak módot (1848. X. te. 1. §). A jobbágyközösségek az általuk sérelmesnek tartott, de már lezárult legelőelkülönözések felülvizsgálatát igyekeztek elérni, de eredménytelenül. Ezügyben községi küldöttségek keresték fel a volt földesurakat, a minisztériumot, de a már lezárt legelőelkülönözési perek és a ténylegesen végrehajtott legelőelkülönözés esetén elutasító választ kaptak. Ezt a kilátástalan helyzetet igyekeztek feloldani a vita tárgyát képező legelő, illetve majorsági területek erőszakos elfoglalásával. A regálé jogok gyakorlása körüli nézeteltérések a volt földesurak és jobbágyaik között már 1848. tavaszán jelentkeztek. Magyargyula városa a földesúr felszólítására megtiltja lakóinak a Szent György nap utáni bormérést, de a tiltás ellenére a nyár közepéig minden maradt a régiben (63. sz. dokumentum). Szeptemberben a földesúr akarta Magyargyula számára meghatározni a szüret idejét és a szőlődézsmára is igényt tartott. A képviselőtestület szeptember 5-i határozata magának tartotta fenn a szüret idejének meghatározását és a bordézsma kiszolgáltatását megtagadta, miután szőlői úrbéresnek minősültek (122. sz. dokumentum). Br. Wenckheim László 1848. nyarán a megye alispánjától vár segítséget, hogy egykori úrbéres községei, Mezőberény és Körösladány a regálé jogok gyakorlásától elálljanak (79. sz. dokumentum). A gyomaiak a földesúrtól haszonbérbe vett híd után még 1848. októberében sem fizették meg az esedékes haszonbért (156. sz. dokumentum). A regálé jogok Gyomán is a földesurat illették meg, s így a község 1848. májusában kénytelen volt a megye vezetőinél bepanaszolni, mert nem látta el hússal a községi mészárszéket (70. sz. dokumentum). Gyula, Gyulavári és Doboz esetében a faizási jog gyakorlása körül alakult ki éles szembenállás a birtokos és volt jobbágyai között (176. és 172. sz. dokumentumok). A gyulavári uradalom volt jobbágyai a földesúri allodiumból bérbe kapott területen termelt kukoricából, illetve a lekaszált szénából nem adták ki a birtokosnak járó részt (172. sz. dokumentum). 1848. áprilisában, a megye alispánja által az ország miniszterelnökéhez írt jelentésekből jól látszik az a jogos aggodalom, amely a megye vezetőit az úrbéri viszonyok körüli 27