Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
Dokumentumok. 1848. március 18.—1849. augusztus 16.
E hó 4-kén magam is táborunk után indultam, s azt 5-kén Komárom megyében fekvő Bánhida helysége határában utóiértem. 5-kén elhagyta Jellasich Gönyűt és Győrt, s azon nap Pozsonyba vonult. Célja, amint gyaníttatik, Bécsből és Morvából segítségére küldendő seregekkel egyesülni. Jellasich jelenlegi ereje a huszonötezret felülhaladja. 4 Utána nyomuló magyar seregünk száma harmincezerre rúg, s minden nap szaporodik. Jellasich-nak nem igen lesz módja s ideje segítségére menendő idegen seregekkel egyesülni, Pest, Esztergom, Komárom, Győr, s eddig már Mosony, Pozsony és Sopron megyében rendezett népfelkelési erővel minden oldalról be fog keríttetni, s reményelhető, hogy e pártütő főnök egész seregével megsemmisíttetik. Jellasich táborához, erejéhez tartozó s mintegy nyolcezer főből bizonyos Róth generális vezérlete alatt lévő csapat, Görgei, Pelczer 5 Mór csapataival és a népfelkelési erővel körülvétetett. 6 5-kén t.i. tegnapi napon érkezett ezerszáz egynéhány főből álló szerb, illír és horvát fogolycsapat Pestre, mely Fehérvár városa alatt magát megadta. 7 Épp ez órában érkezett a tudósítás, hogy ismét e Roth tábornok seregébül elfogott s lefegyverzett határőrökből ezerötszáz főből álló csapat kísértetik Pestre tizenegy tiszttel. 8 A képviselőház ideiglenes honvéd-bizottmánya nem tudja mit tegyen és hová küldje e mindennap szaporodó foglyokkal. Ugyancsak ez órában érkezett tudósítás, hogy Roth, Jellasich tábornok vezérének serege egészlen körülvétetett, nékiek 12 órányi idő engedtetett, fegyver letételére s magok megadására. Több zászlók hozottak ma Pestre, melyek Roth seregétől elvétettek. Holnapig alakalmasint megadja magát ezen egész sereg, különben egytől-egyig megsemmisíttetik. Pest megyével határos megyékben rendezett népfelkelés következtében minden nap nagyobb számú csapatok érkeznek Pestre, s küldetnek Jellasich seregét üldöző táborunkba. Táborunkban a lelkesedés nagy. Szerencsésnek tartja magát mindenki a szept[ember] 29-ki csatában részt vehetett. E csatának szerencsés kimenetele kedvet, erőt, s bátorságot öntött seregünkbe. Mindenki alig várja, hogy az ellenséggeli ütközetbe részt vehessen, türedelmesen viselik az idő viszontagságait. A hazánk felső megyék némely tót helységeiben Húrban, Hodzsa és Stur tót papok vezérlete alatt beütött lázítók megveretve hazánk határait elhagyták s Morvába menekültek. 9 Ma, azaz október 6-kán estvéli hat órakor tartott képviselőház ülésében jelentés tétetett az Elnök által, 10 hogy Roth tábornok Filipovits nevű generálist küldött Pelczer Mórichoz, Zrínyi szabadcsapat ezredeséhez, mint Roth ellen működő sereg parancsnokához, hogy Roth is kész magát seregestül megadni bizonyos feltételek alatt. Pelczer minden feltétel nélküli megadást kívánt, s Rothnak hat órányi időt engedett, mely ma délre eltelt, eddig tehát Roth is vagy letette a fegyvert, s megadta magát, vagy Pelczer által a Zrínyi, Hunyadi csapatokkal, kunsági, szabolcsi, veszprémi önkéntesekkel és két század rendes huszárokkal s mintegy tizenkétpzerre rúgó népfelkeltek által meg fog támadtatni, és minthogy minden oldalról körül vagyon véve, megsemmisíttetni. Ennek eredmény érül eddig semmi tudósítás nem érkezett. 11 A vasárnapi postával ennek kimenetelérül a tudósítást megteendem. Célszerűbbnek vélem a Békés megyei tisztelt Bizottmányi Gyűléshez minden héten 257