Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Diákévek Kolozsvárott (1906-1910)

nincs kedvem a kényszerből választott pályához. De hosszú volt az a pár nap, ameddig a válasz Békésről megjött. Mikor a Tanítók Házában lévő lakásom asztalán ott találtam a levelet s az "Banner János egyetemi polgár úrnak" és nem mint addig "joghallgatónak" volt címezve, tudtam, hogy az ész is azt tette, amit a szív. (...) De most érkezett el az ideje annak, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület gyűjteményeit megismerjem, az Erdélyi Kárpát Egyesület néprajzi múzeumával együtt. Isten tudja hányszor voltam ott a nyitási napokon s be kell vallanom, hogy a néprajzot közelebb hozta hozzám. Nem lettem azért hűtlen a régiségekhez sem, sőt nagyon megfogtak az erdélyi gazdag, iparművészeti szempontból is jelentős, előttem addig ismeretlen, történeti emlékek. Hogy csak egyet említsek: Rákóczi bölcsője, amit talán az hozott annyira közel hozzám, mert Márki Sándor bátyámék vasárnapi un. zöldfejű ebédjein, már az akkor készülőben lévő háromkötetes monográfia révén is, igen sok szó esett a tragikus sorsú fejedelemről. Nem kell itt részleteznem a dolgokat: régészet és néprajz egyaránt érdekelt, de nekem kenyér kellett s ezért a második félévben történelem-földrajz szakra iratkoztam be, mert senki nem mondta nekem, hogy múzeumi pálya is van a világon, nemcsak az Erdélyi Múzeum régészeti és érmészeti osztályán. De oda csak a szabadbölcsészet imbolygó talaján lehetett bejutni. Posta Béla megkövetelte, hogy emberei tanári diplomát szerezzenek, amelyben egyik szaktárgyként a történelem szerepeljen. A másik lehetett akár latin, akár földrajz. Ennek az előírásnak nemcsak az volt az előnye, hogy középiskolánál is el lehetett helyezkedni, hanem az is - és ez a továbbiakban rendkívül fontos volt -, hogy a régészek alapos történeti képzést kaptak s a régészetet már ekkor mint történeti stúdiumot művelték. Ide bejutni - a néhány állás kitűnő szakemberekkel: Buday Árpáddal, Kovács Istvánnal, Roska Mártonnal be lévén töltve - az én korosztályomból szinte lehetetlen volt. Évtársaim közül csak Létai Balázs került oda, de olyan munkaprogram vállalásával, amit én sem nyelvismeret hiánya, sem mellhártyagyulladásom következményei miatt, még ha felkínálták volna, sem vállalhattam volna el. Angolul még csak megtanultam volna, hiszen az aranyosrákosi születésű székely paraszt gyereket se az anyja tanította erre az idiómára. De vállalnia kellett annak az elgondolásnak maradéktalan teljesítését, amely Posta Béla kutatási terveit Mezopotámia felé irányította. Ehhez makkegészséges fizikum kellett. (...) Posta Béla környezetéhez tartozni csak kemény munka árán lehetett. Előadásait a bizonyos tekintetben kötött tanárjelölti órarend miatt csak lopva lehetett hallgatni s előadásainak túlnyomó része igen messze volt a hazai feladatoktól. De így is sok maradt meg bennem azokból, amit tőle hallottam ekkor is, későbben is. A néprajz szombatra eső órái, az EKE Múzeumában voltak. Herrmann Antal magántanár volt az előadó, aki sok érdekes [dolgot] mondott ugyan, ha történetesen megtartotta az óráját. Magammal együtt három olyan földrajz szakost tudok (Szinkó Gyula, Kováts József) aki szakdolgozatát, sőt doktori értekezését is néprajzi, sőt népi építkezési és települési kérdésről írta. Estek hát morzsák a ritkán megterített asztalról. (...) 24