Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
1931
régészettel, ami a történelemtanítás első óráiban morzsaként lehull ennek a tudományágnak is. És ez a tény számomra akkor már nem volt meglepő, hiszen két évvel azelőtt, nem is indexben felvett gyakorlaton, de önként vállalt laboratóriumi munkában, az akkori hallgatóság olyan lelkesedéssel vett részt a kökénydombi anyag preparálásában (...) amire példát budapesti tapasztalataimból valóban nem mondhatnék. A mindenkori hallgatóság ott élt az intézetben, részt vett a munkában. Hogy az együttlétnek nemcsak ez a munka volt az oka, s hogy egy-egy nap néha kicsit meg is görbült, abból semmi baj nem származott és se a munka, se az erkölcs rovására nem ment. Jó volt a szellem, összetartó a barátság. (...) 98