Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1928

cserben, sohasem változtatta meg szeszélyesen azt, amiben egyszer megállapodtunk és sohasem aratta le az én munkámmal ültetett babér levelét. Egyenes, őszinte, talpig ember volt, akinek közéleti tevékenységén Posta Béla irányító keze ott hagyta a nyomát. (...) A beadvány sorsának végleges elintézésének lehetősége - akarva, nem akarva az én kezembe került. Tudtam, hogy mit csinálok, de arra nem gondoltam, hogy az intézet, a magam és a hozzánk kapcsolódó fiatalok régészeti sorsának kereken 15 esztendőre szabom meg az útját. Pedig ez történt. A napjára már nem emlékezem, de azt tudom, hogy júliusban volt. Annak is az elején. Kogutowicz tanársegéde: Bodnár Béla jött át hozzám megkérdezni, melyik nap volna alkalmas arra, hogy Endrey Béla főjegyző, Hódmezővásárhely város főpolgármestere átjöjjön tárgyalni a beadványunkról. Másnap már ott volt. Ebből is látszott, hogy a városnak (merem azonban állítani, hogy Endrey Bélának) legalább olyan sürgős volt az ügy elintézése, mint nekünk. (...) Minthogy tudtam Móra Kovács-tanyai ásatásáról, megkérdeztem: Nem kért-e Móra a várostól segélyt a kishomoki ásatására. Endrey határozottan kijelentette, hogy nem. (...) De ha tudna is Móra a pénzről, nem kaphatná meg, mert a meglévő néprajzi gyűjtemény mellé a város is akar saját területén ásatott anyagból régiséggyűjteményt felállítani. (...) A beadványból látja, hogy nekünk nincs pénzünk s ha a feltételekben meg tudnánk egyezni, ő már az ez évi költségvetésben lévő 1000 pengő ásatási és 300 pengő fényképezési költséget át tudná utalni úgy, hogy mi - amennyiben erre az évre már le van kötve az időnk - jövő évi ugyanekkora összeggel együtt jövőre használnánk fel. Ekkora pénzt, ilyen célra mi még nem láttunk magunk körül. (...) Endrey Bélának lényegileg csak egy feltétele volt. A város területén kiásott minden tárgy a város múzeumába kerül. Tudtam ugyan, hogy ez érvényben lévő intézkedésbe ütközik, de a munka s mind később valóban bebizonyosodott a magyar régészet érdekében ezt a feltételt vállaltam. Ezzel szemben Endrey garantálta, hogy ez az összeg és az én költségeim megtérítésére további 300 pengő évről évre költségvetésileg biztosítva lesz. (...) A hosszú megbeszélés eredményeként sikerült a város és az intézet érdekeit összhangba hozni és ezzel megkezdődhetett a "fekete" ásatás. Hogy az intézet ásatási jogát - amelyet törvény biztosított - elvenni nem lehet, az nem volt kétséges, de hogy a város megtarthatja-e a leleteket, az kevésbé volt bizonyos. Meg kell mondanom, hogy ez egyedül Móra Ferencen múlt, aki öt éven át tudta, hogy dolgozunk, tudta, hogy megvolt a régészeti osztály, de soha semmiféle nehézséget nem támasztott. Azonban igaz, hogy sohasem nézte meg a múzeumot. Hogy más - igaz, hogy törvény adta jogán - igyekezett megnehezíteni a munkánkat, egy szóval se mondom, hogy rossz indulatból, arról még későbben részletesen is szólni fogok. (...) Ószentiván a szokott sorrendben (a Kovács-porta bronzkori temetője és a malom melletti telep) újra sorra került és már a végzés után napokra is elígérkeztünk Nyársapátra. Költségeinket mind a két helyen ismét a DMKE volt szíves fedezni. (...) Az ószentiváni temető szolgált csupán érdekesebb tanulsággal. Már az első ásatás is azt mutatta, hogy néhány sírunk még a bronzkort közvetlenül megelőző időből való, 80