Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Jászberény (1911-1920)

helyek közé, a gvárdiánnak, no meg a mázsát játszva lenyomó s a Zagyvában már április elején vidáman fürdőző Csóri Gábor atyának, már a barátság kedvéért is el kellett hinnem. Mikor Elefánti Sándor meglátta, hogy mit cipelek, rögtön kapcsolt és kijelentette, hogy ő ennél a malomnál szebbet, teljesebbet is ismer. Nem is kell érte messzire kocsikázni, csak a Kisnémet István csegelaposi tanyájáig. Vasárnap ki is kocsikáztunk az egy lóval a rossz hintóban. Szép fás tanya volt, de az épületek, mi tagadás, kívánták volna már az új sározást, meszelést, de voltak olyan hiányosságok is, aminek megszüntetésére nem kellett volna egyéb egy kevés szorgalomnál. (...) Elég szépen meg lehetett figyelni a porképződés szabályait asztalon, széken, sublóton még a csendrék közt is. Szóval - és ezt még később is sokszor tapasztaltam a jászberényi tanyák közt - se nagy rend, se felesleges tisztaság nem volt a tanyában semerre. Elefánti ismerte a gazdát és ő vitte a szót. Nem soká kertelt. Azonnal rátért a lólekszárító malomra, a múzeumra. A saját nyelvén magyarázta meg a gazdának, hogy az ő neve alatt lesz kiállítva a malom a múzeumban s milyen szép lesz, ha majd a pesti tudósok is ott olvashatják Kisnémet István nevét a többi adakozók közt. - Olvashatják az enyémet a Nemzeti Múzeumba* is vágott közbe a gazda s már kotorászott is a sublót fiókjában, ahonnan előhúzta a hivatalos írást, amely azoknak a jazig sínnellékleteknek a megvásárlásáról szólt, amelyeket 1913 óta, mintegy 60 sírból hánytak össze rakásra, homokásás közben. Mire a papiros előkerült az én szemem már a csendrék között fel is fedezett néhány jazig edényt s az ablak közt - ha még olyan poros volt is - néhány fibulát s legalább egy marékra való gyöngyöt. Közelükbe nem mentem addig, amíg a gazda meg nem mutatta, hogy ilyen volt az is, amit a pestiek vettek meg tőle. Arra azonban nem volt hajlandó, hogy csak egy darabot is adjon belőle a múzeumnak. Hiába volt itt minden szó. (...) Nagyon szíves volt. Megmutatta a malmot is. Teljesen ép volt ugyan, de látszott rajta, hogy régen törték azt a kukoricát, amelyiket ezen a malmon daráltak meg. Nyugodtan megmondta, hogy semmire se használja, de ott állott az már az ő legénykorában is és ameddig ő él, ott is marad. (...) Augusztust Békésen töltöttem. Mindjárt az első napokban Rell Lajost kerestem fel, a békéscsabai múzeumban. Ha volt múzeum, amelyik nagy csalódást hozott a számomra, úgy a csabai valóban az volt. Néprajzi anyaga a tótság néprajzához mérten elég változatos volt, főleg bútorban és kerámiában, de abban is, amit az alagsor rejtett magában: a Körös régi halászati emlékeiben. Csónyik, szigonyok, különféle hálók dicsérték a begyűjtő jó szemét, annál kevésbé a Körös-csatorna mellé épített alagsoros megoldást. Már akkor penészes volt itt minden, előre jelezve a feltartóztathatatlanul elkövetkező korhadást, szétesést, elmállást. Akkor még meg lehetett volna menteni mindezt. A régiségtárban a Krammer Nándor ásatta gyulavarsándi bronzkori telep anyaga, a gyomai Koncsek-gyűjtemény és az Emperl-gyűjtemény állami letétként ide került anyaga lett volna a legértékesebb, ha a születési helyen túl egyéb adatokat is tartalmazott volna a keresztlevél. A varsándi edényekben még a föld is benne volt, 37