Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1943

Ami pedig, mondtam másodikként, a rektor igazoló jelentésre felszólítását illeti, az teljesen jogtalan, mert a szegedi egyetem szabályzata értelmében - a karok egymástól függetlenek lévén - a magántanárok fegyelmi ügyei sohasem tartoztak a rektor hatáskörébe. A kar az egyedüli illetékes. A rektor tehát erősen túllépve hatáskörét, illetéktelenül avatkozott a kar ügyeibe, még akkor is, ha véletlenül ennek a karnak a tagja. Éppen ezért azt tartanám helyesnek, ha (ezzel - az önmagát kompromittáló - bejelentéssel a kar ne is foglalkozzék. A szavazatok arányára nem emlékezem, de egy-két professzor kivételével a kar hozzájárult ehhez a felterjesztéshez is. Hogy ennek ellenére csak Bálint Sándor kapta meg a rendkívüli tanári címet, annak az az oka, hogy Gyula - a mindegyre jobbra tolódó politikai viszonyok miatt kérte, hogy a jogerős kari határozatot ne terjessze fel a dékán. így aztán a címet csak 1945-ben kapta meg. Schmidt Henrikről volt szó csak az imént. Éppen ezzel az évvel kapcsolatban okom van rá - legyen egy kicsit több is. Kolozsvárról jött akkor, amikor a távozni szándékozók magukkal hozva minden ingóságaikat, megérkeztek azokban a teherkocsikban, amelyekben saját bútoraikkal igyekeztek kényelmessé tenni a hosszú utat, a sok ácsorgást. ő se tette le az esküt. Én Kolozsvárott nem ismertem, hiszen az én időmben a Petőfi-kutató Melzl Hugó volt a német tanszék birtokosa. Nem tartozik ide, hogy a biciklin járó professzor furcsaságairól, anekdotakincsbe illő viselt dolgairól írjak, bár két év alatt sok különcségét láttam, hallgatóitól sokat hallottam róla. ízigvérig erdélyi - besztercei - szász volt, akit talán legjobban jellemez, hogy a fiát Balambérnak kereszteltette. Egyetlen ember volt, akit ilyen néven ismertem. Melzlt a Petőfi-kutatáson kívül talán az jellemezte a legjobban, hogy az erdélyi szász ifjúság csak azokban a félévekben volt a kolozsvári egyetemen, amikor a tanári vizsgáló bizottság előtt, amely nem volt az egyetem szorosan vett szerve, alap, majd két év múlva szakvizsgát voltak kötelesek tenni. A közbeeső időt a német egyetemeken hallgatták, gyakorlati éveiket pedig a szépszámú erdélyi szász iskolákban. (Nem volt ez - mutatis mutandis - megtiltva a román hallgatóknak sem. ,< Úgy tudom, éltek is ezzel a lehetőséggel.) A mindig erős szász és az egyre erősödő román öntudatnak ez volt a legerősebb bázisa. Nem táplálta ezt sem a Melzl sem a Moldován Gergely kolozsvári előadása. Ők még komolyan vették az állampolgári kötelezettséget. Ezek is adatok a nemzetiségi elnyomás történetéhez. Én sem tagadom az elnyomást, de az a magyar jobbágyot, későbben kis parasztot egyaránt sújtotta. Ne tessék rossz néven venni, hogy újra megszaladt az Idától kapott vastag ceruza. Nem fegyelmezetlenség ez: valamikor úgy tanultam, gondolattársítás. És ha már itt tartunk, menjünk egy lépéssel tovább ezen a téren. A szászok szászokkal barátkoztak és a maguk mindenkitől független ifjúsági egyesületükben szőtték a jövő szálait. A románok hasonló módon. A magyaroknak egyesületeik voltak, ahány felekezet és kar, annyi féle. Az Egyetemi Kör nem tudta összefogni valamennyit. Gyenge kísérlet volt erre az ifjúsági elnöktanács, amelynek, mint az Egyetemi Gyorsíró Egyesület elnöke, magam is tagja voltam. Egyszóval magyar összefogás nem volt, szász és román annál erősebb. Melzl Budapestről Kolozsvárra utaztában, a nagyváradi állomáson a gyorsvonat WC-jében hirtelen meghalt. Utóda Bleyer Jakab lett, akiről annyit írtak az újságok 181