Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1943

Halasy Józsi kért felvilágosítást arról a könyvismertetésről, amelyet Gunda Béla űrt - biztosan tudom, hogy az Ethnographia szerkesztőjének a felhívására. Igaz, hogy a Gyula könyve eléggé tempírozva volt a kolozsvári tanszék betöltése idejére, de a Gundáé jobban volt beállítva, s Halasy most - akarva, nem akarva - ide hozta ezt az ügyet, meggyőződésem szerint nem rosszhiszeműen. Sík Sándor hallgatott. Nekem kellett szólnom. Úgy mondtam el a dolgot, ahogy valóban volt és ezzel azt hiszem Halasyt meg is győztem. Erről az oldalról tovább senki se piszkálta a kérdést, nekem pedig elég volt ennyi. így - nem lévén rá szükség nem kellett az egész szervezett intrikát lelepleznem. Kogutowicz politikai oldalról akarta megfúrni a Gyula kitüntetését, valóban szemérmetlenül, mert nemcsak a maga mindegyre erősebben kiütköző jobboldali beállítottságát árulta el, de azt is, hogy rektori éve alatt nem vette magának azt a fáradságot, hogy megtudja, meddig terjed a rektor jogköre, hol ütközik össze a karéval. Elmondta, hogy amikor - az újságokban is olvasható volt - [a] Táncsics-tüntetés a Kerepesi temetőben lezajlott, és nem maradt sem rendőri, sem fegyelmi következmények nélkül, Ortutay ellen is fegyelmi folyt a rádiónál! (Hogy nekem mennyi részem volt abban, hogy Gyula olyan összeköttetéseket szerzett, amely a rádióhoz vitte, itt még szólni fogok, már csak azért is, hogy a kettőnk közti viszony jobban megérthető legyen). Ott igazolásra szólították fel. Hogy mivel igazolta "ottlétét", nem tudom. Ez legfeljebb neki lesz fontos, ha visszaemlékezéseit megírja. (Nem lenne érdektelen.) Gondolom azonban, hogy ott, ahol Kozma Miklós, a második Gömbös-kormány belügyminiszterének szelleme dirigált, nem egyszerű formaság volt ez a fegyelmi, amely Gyulát igazolta. (Végeredményben minden fegyelmi, sőt bírósági eljárás igazolás). Ez a megállapítás nem a Kogutowicz szavait idézi. Elmondta, hogy ő nem elégedett meg azzal, hogy hallott a felmentésről, de mint rektor, maga is igazoló jelentésre szólította fel. Látta ugyan a bemutatott fegyelmi végzést, de most is az a meggyőződése, hogy az eltussolta a dolgot. Ő tehát már ezért is ellene van a kitüntetésnek. Arról nem szólt, hogy neki, aki az Alföldkutató első bizottságnak fő-fő mozgatója volt, sohasem tetszett a "szegedi fiatalok" működése, különösen nem a falukutatás. Meggyőződésem, hogy ez is szempont volt. Erre se válaszolt senki. Én tudtam, hogy a fiatalok mozgalmában Bálint Sándor is részt vett - ami valóban nem volt szégyen, sem németellenes cselekedet, de hát ez itt csak indítóok volt és nem ürügy. Kénytelen voltam - hányadszor életemben - én szólni. Két oldalról világítottam meg a dolgot. Először arról beszéltem, hogy az egyetemnek semmi köze a napi politikához, és egy tudományosan minősített - akkor még ebben a formában nem volt divatos, s főleg nem ebben az értelemben ez a szó - fiatal, tudománnyal foglalkozó ember (a tudós szó használatát tartsuk fel az utókornak) egyetemi és tudományos munkájának megbecsülésénél, kitüntetésénél nem eshetik latba, ha mégannyira igaznak látszanék is. Ez a szempont tehát elesik. 180