Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1942

szobormása, de bizonyos figurális módosítással. Ez a forma jobban tetszett a másiknál. Ennél is maradtunk. A pénz gyűlt anélkül, hogy a várost még megkerestük volna a régi tanácsi határozat végrehajtására. Különnyomatot csináltattunk Juhász Gyula annak idején kiadásra alkalmatlannak talált Tömörkény-életrajzából, amely a Délmagyarországban jelent meg. A kézirat a Társaság tulajdona lévén, azzal a kikötéssel engedtük meg a közlést, hogy jelentős számú különnyomatot kapunk belőle (...) Elküldtük a megnagyobbodott ország középfokú iskoláinak 3 P-s csekkel. Nem volt olyan iskola, amelyik visszaküldte volna. így szaporodott a pénzünk, amiből még a három egyfelvonásost is kiadattuk Sík Sándor előszavával. Az áprilisi ünnepségen kívánságomra Sík Sándor elnökölt. A záróbeszédet én tartottam. Eddig a napig semmi hírlapi közlés nem jelent meg. Én jelentettem be a szoborállítás tervét, amelyen már dolgozik is Tápai Antal. (...) Ennek az esztendőnek júliusában a főiskola - ha jól emlékezem másodszor egyhónapos vagy kéthetes továbbképző tanfolyamot rendezett, elsősorban a visszakerült részek polgári iskolai tanárai részére. Nemcsak a főiskola, de az egyetem tanárai is tartottak előadásokat, jól megszervezett program és órarend szerint. (...) Rábeszéltem Husztit, hogy bár az előző évi tanfolyamban nem volt, az idén be kellene állítani a tanmenetbe annyi órát, amelyik elegendő arra, hogy a magyar föld régészetéről tájékoztassa a polgári iskolai tanárokat. Valóban kedvező volt az alkalom arra, hogy a nevelésügynek egy olyan rétege ismerkedjék meg az írott történelem előtti, római és népvándorláskori emlékekkel, a régészet lényegével és azokkal a teendőkkel is, amelyekkel ennek a tanfolyamnak készen bemutatott eredményeit hasznosíthatják ott, ahol működnek s ahol éppen úgy, mint más helyeken szinte mérhetetlen mennyiségben pusztulnak a földből előkerült emlékek. Huszti megértette miről van szó és - ha jól emlékezem - két egymás utáni napon július 24-25-én, három-három órát biztosított számomra. Ez volt az első, de sajnos egyúttal az utolsó olyan alkalom, amikor egy pedagógiailag jól képzett nevelői gárda, átgondolt terv alapján közelebb jutott a régészeti emlékekhez. Az auditórium maximumban, Nyilassy Sándor tápéi triptichonja alatt tartott órák alatt, amelyeken természetesen vetített képeket mutattam be nálam sokkal öregebb és sokkal fiatalabb kollégáknak, csak érdeklődő arcokat láttam, akik között alig volt, vagy talán nem is volt olyan, akinek ne lett volna újság az, amit hallott. (...) Ilyen hálás közönség előtt talán sohasem beszéltem. Sajnos az eredmények lemérését a történelmi fordulat már nem tette lehetővé. A területekkel együtt a lelkes hallgatók újra elszakadtak az országtól. Ennek ellenére jól esik arra gondolni, hogy elég éber voltam akkor, amikor ezt a lehetőséget megragadtam, még a történtek után is hiszem, nem volt hiába. (...) A tanév megkezdése előtt szóltam Fröhlichnek, hogy amennyiben nem akar személyesen elmenni a kolozsvári egyetem évnyitó közgyűlésére, én szívesen elmegyek az egyetem képviseletében. Már eleve az volt a tervem, hogy feleségemmel együtt megyek. Ő nem volt velem a nagy ünnepségen. Ekkor már nem kellett Cegléden át közlekedni, lehetett Nagyváradon át is. 173