Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
1941
És az az esős nap, amikor én Szegeden jártam a dékáni hivatal átadása céljából, Benci bátyám egy hulladékgödörben megtalálta az un. oltár kiegészíthető töredékét. Endrey Béla jobban szerette volna, ha bronzokat keresünk. Ezért, mivel ebben az évben először az egyetemtől is kaptunk pénzt az ásatásokra, úgy határoztam, hogy az idei anyagot megtartjuk az egyetemi gyűjtemény számára és a vásárhelyi pénzből a Lelik-tanya anyagát számoljuk el. Meg is tettem volna, ha ezek az unikumszámba menő darabok elő nem kerültek volna. De mikor a két Venus előkerült mást határoztam. Lehetetlennek tartottam, hogy ezek a világviszonylatban is jelentős darabok elszakíttassanak attól az együttestől, amely a múzeum gyűjteményét a magyar neolitikum legjelentősebb - egyelőre még mindig dugott - gyűjteményévé tette. (...) Ebben az évben került az intézethez, mint gyakornok Foltiny Pista, aki már 1939 óta, még hallgató korában, annyira szorosan zárkózott fel az intézethez, hogy nemcsak az ásatásokon vett részt, hanem már a doktori értekezését is készítette. Csallány Dezső - akivel ekkor már teljes volt az együttdolgozás - hozzájárulásával a szőregí bronzkori temető anyagát dolgozta fel. Ez a nagyjelentőségű, akkor legnagyobb, 200nál több sírt magában foglaló, hosszú életű, de mai napig és továbbra is csak részben feltárt temető egy még Móra Ferenc engedélyével írt, általános tájékoztatást nyújtó dolgozatomból, Childe és Eberg munkájából volt annyira, amennyire ismeretes. Teljes publikációja még váratott magára. (...) Egy szentesi intézeti kirándulás Széli Mártának meghozta Csallány Gábor engedélyét, a szentesi múzeum Árpád- és középkori anyagának feldolgozási lehetőségét, amelyre sikerült számára ösztöndijat szerezni az Ösztöndíj Tanácstól. Márta egyébként (aki jelenleg Montrealban él és a posta pénztárában dolgozik - mint legutóbb is írta - kemény munkával) a könyvtárt is kezelte és egyéb adminisztrációs munkában is segítségemre volt, amelynek irányítását mindvégig megtartottam magamnak. A nevét igen jól választották meg annak idején. Mintaképe volt a szorgalmas, becsületesen, pontosan dolgozó, az intézet légkörébe hamar beilleszkedő munkatársnak. (...) Már akkor is sokat gondoltam szegény volt gazdámra 67 , amikor Kopasz Márta iparművész személyében az intézetben restaurátori állásra alkalmaztam az első nőt. Ez az ő életében aligha történhetett volna meg, bár egyre jobban látta, hogy ilyen állásra, az egyre növekvő külső és belső munka miatt valóban szükség volna. (...) Most már két Mártája is volt az intézetnek és ami a munkát illeti, mind a kettő "Márta" volt. De a kettő közt ég és föld különbsége. Széli Márta rendes és szelíd, a másik beképzelt és gőgös, művésznő. (...) Október 30-án váltunk el egymástól. 68 November 1-én már belépett az intézetbe, az ő helyére, az ő ellentéte, Boros Ilonka rajztanárnő, aki mindenkivel összefért s akit szerény magatartásáért, jó munkájáért mindenki szeretett. Be kell vallanom, az én szobám melletti könyvtárszobából nem hangos szó, de még csendes beszélgetés sem hallatszott be és a legnagyobb egyetértésben folyt a munka. 67 Buday Árpád tanszékvezető professzorra céloz, aki nem tűrte környezetében a női munkatársakat. 68 Ti. Kopasz Márta elment az intézettől. 168
