Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1939

A mozgalmas esztendő meghozta az első alföldi sánc körültekintő, hiteles kutatását. Előtte azonban, és ez tudtommal először történt a magyar régészeti kutatás történetében - légifelvételt is készítettünk a sáncról, a szegedi katonai repülők egyik szívesen vállalkozó századosa közbejöttével. (...) Időközben Kovai Lőrinc is hazaérkezett. Bár alig egy éve én segítettem ungvári tanári állásába, egy szóval se mondta, hogy politikai okokból kitelt a szolgálata. Annál erősebben folytatta azonban a két munkásommal - Mihály bácsival és Tóth Pállal - azt a propagandát, amit már az előző esztendőben pár nap alatt a bodzásparti iskola tövében is sok olvasottsággal megindított. Sok igazat mondott, de sok túlzás is volt benne. Egyszer-egyszer közbe is kellett szólnom, bár nem szívesen tettem. Lőrinc csak annyi pénzt akart keresni, hogy a Balatonra utazhasson. Tíz nap alatt megkereste. Elköszönt, s ezzel vége volt az első ásatással egybekötött tatársánci pártiskolának. Hogy tovább hol folytatta, nem tudom. De 1945 után teljesen visszahúzódott a politikától, bár azt senki se vitathatja el, hogy gyönyörű nyelven megírt könyvei az eszme szolgálatában állanak. Arra még élénken emlékezem, hogy előadásaimat hallgatva, ha csak csíráját látta is szavaimban a szocialista gondolatnak, felragyogott a szeme, és a református diákotthonban vele lakók nem jó jövőt jósoltak neki, de egy se volt, aki politikai meggyőződéséért feljelentést tett volna ellene. Arra is emlékezem, mikor első, komoly tehetségre valló regénye megjelent, Oláh György az Egyedül vagyunk-ban róla írva, felvetette a kérdést, ki a felelős ennek a tehetségnek félrecsúszásáért. Feleljek most erre a kérdésre, amikor kis könyvtárnyi írásai tanúskodnak arról, hogy ki volt és mi lett Lőrinc. Nem bújok ki a felelősség alól, mert én voltam az, aki a nekünk cserébe járó orosz folyóiratokat a kezébe adtam, sőt az új szovjet muzeológiáról szóló cikkeket le is fordíttattam vele. Nem ment akkor már számára könnyen, de anyjával beszélgetve, a szovjet rádiót kint a tanyán zavartalanul hallgatva visszatalált az apjához, akire már nem is emlékezett s később visszatalált a maga - ahogy nekem mondta - "individualista anarchista" felfogásához. Egyéniség volt már fiatal korában, akit nem lehetett semmiféle neveléssel gúzsba kötni. Maga találta meg a maga útját, amivel nem mondom azt, hogy az én felelősségem egy kicsivel is kevesebb. Nem érdemként vállalom ezt, mert ezt a türelmes papirosra vetett írást egyelőre aligha olvassa valaki. A Tatársáncon ásatni, ismerve a légifelvételt és tudva azt, hogy apám-anyám is laktak a szőllősi majorban, nem lehetett anélkül, hogy a régi falu helyét, a szabálytalan sáncokat fel ne keressük. Kitelt a hosszú vasárnapokból. De kitelt a munkaidőből, hogy Foltiny Pista a Cinkuson ásasson, Lojzi csak rövid ideig volt velünk, mert Csanádapácán végzett - nem az ő hibája - szokatlanul eredménytelen ásatást. De belefért az esztendő munkájába az Erzsébeti úti szarmata telep, az Aranyági homokbányában és a Vida-tanyán lévő telep vallatása is, sőt még Kistormás néhány sírja se maradt el. De történt még a Tatársáncon egyéb is, ami már a nagyon félretolódott európai politikával függött össze. Az utolsó hét egyik orosházi hetipiacos napján reggel hat órakor - mikor mi már javában dolgoztunk a Török Bálint ny. csendőr tanyája udvarán, a (...) gazda fia rakosgatta a zsákokat a kocsiba és készült a piacra. 144