Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1938

1938 1938-ban, ötvenedik születésnapomat merő véletlenül ott ünnepeltem, ahova az intézet munkája már évek óta kötött. Ott, ahol a régi szegedi úton járó parasztok már szinte jobban ismertek, mint azok, akikkel Szegeden fél esztendő óta egy utcában laktunk. A népművelő bizottság kért meg, hogy ha már olyan régen kutatjuk (...) a határ e részét, mondjam el egyszer azoknak a magyaroknak, akik nap-nap után csaknem értetlenül nézik, miért őrizzük mi kánikulai hőségben, néha már nem is szemerkélő esőben azt az árkot, amelyben betanított munkásaink ásóval, lapáttal, néha csákánnyal is dolgoznak. Gyanús ezeknek az embereknek ez a nagy felügyelet. Talán bizony nem is csak cserepet, csontot keresünk, hanem annál értékesebbet: aranyat. (...) Az előadás az éveken át lakásunkul szolgáló bodzáspusztai olvasókörben volt, vetített képekkel Nagyon tetszett az egyszerű embereknek az, hogy mi lett a cserépdarabokból. Milyen más-más formájú edényeket használtak az egymásnak helyt adó, jórészt ismeretlen nevű emberek, hogy következtek itt több, mint 5000 éve egymás után mindaddig, amíg a tegezés, nyilvesszős magyarok ide nem jöttek, sőt még azután is. (...) Nekem legszebb születésnapom volt, pedig lényegében én adtam az embereknek, de kaptam is cserébe figyelmes érdeklődést. (...) Még alig kezdtük el a tavaszi tervezgetéseket, megérkezett Tompa levele, csaknem egyidőben varsói barátunk személynek szóló meghívásával. (...) A minisztérium - hihetetlen gyorsasággal - fejenként 300 pengőt utalt ki Tompa kezeihez, hogy a szükséges valutát idejében megszerezhesse. Felcsillant hát a régen várt lengyelországi utazás lehetősége. (...) A világpolitika azonban keresztezte a szép tervet. A lengyel-német viszony egyre feszültebbé lett s mire utazni kellett volna, vissza kellett mondani a meghívást, mert már látható volt, hogy az egyre feszültebb viszonyok közt kevesen vállalnák az utazás politikai kellemetlenségeit. Talán felesleges mondani, hogy ilyen körülmények között a Budapestre tervezett kongresszus megtartása is több mint kétségesnek látszott. Jellemző akkori viszonyainkra, hogy mikor én a 300 pengő visszafizetésének gondolatát felvetettem, kinevettek, mondván: mióta a minisztérium fennáll, ilyen gondolattal még senki sem foglalkozott. Ezen a "szokásjogon" én sem változtathattam hát s így ezzel a pénzzel a pengő világ végéig - sőt azóta is - adósa maradtam az államkasszának. Úgy is fogalmazhatnám, hogy a rajtam már többször megtakarított kisebb-nagyobb, de nekem mindig nagy összegek csekély töredékét a "szokásjog" visszatérítette. 139