Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1937

Finály Henrikről, Posta Béláról és Buday Árpádról szóltam. Az elsőről a mindenki által érzett tisztelet hangján, a másodikról a mesternek kijáró legnagyobb elismerés hangján, az utóbbiról együtt töltött 13 évünk segítő-, megértőkészségéről emlékezve beszéltem, hozzákapcsolva munkánkat a jövő programjához. Újat aligha mondhattam volna, hiszen törekvéseink annyira egybe forrottak, hogy csak a magam munkájának kritizálásával mondhattam volna rosszat és légüres térben építettem volna a most már egyedül az én programomat, amely nem lehetett más, mint az eddiginek folytatása azzal a teljes felelősséggel, amit a bekai ásatások óta éreznem kellett. Csakhogy most már nekem kellett Buday Árpád szerepét vállalnom s ahhoz olyan embert találnom, akiben mindaz megvan, ami énbennem megvolt, s aki nem a maga érvényesülését keresi és látja céljának, hanem az intézet tudományos és oktató-nevelő munkáját. Mióta az Öthalomban megtaláltuk az Alföld legrégibb lakóját, a ma már gravettinek tartott ősember emlékeit, azóta kísérteni járt haza ez az ember. Előbb Csallány Dezső és Török Gyula keresték fúróval a nyomukat, és a tűzhely maradványait vélték megtalálni azokban a barnás foltokban, amelyek a homok- és agyagréteg találkozásánál valóban oxidálják az érintkező felületeket, de egyáltalán nem tüzelési nyomok. Az én kutatásaimba is bekapcsolódó Mihálcz István, aki a szárazföldi löszt is megállapította, Szőregen folytatott löszkutatást. Itt emberi csontokat is talált a leomlott part alatt. Gyanús volt ugyan, hogy a csontok igen jó fenntartásúak voltak, de természetesen kiszálltunk megvizsgálni a maradványokat. Az agyagban valóban látszottak csontok. Hozzákezdtünk hát a szabályos kutatóárok meghúzásához. Nem sokára meg is találtuk az első háborított sírt, illetőleg annak néhány csontját. A második már bronz patina nyomokat mutató karcsontokat eredményezett. A harmadikban pedig megtaláltuk azt a fél karperectöredéket, amelyet Kotormány János annak idején elfelejtett hazavinni. Nemcsak a paleolit ember tűnt el, de sok illúzió is, ami a Kotormány-féle (mert volt ilyen bőven) ásatások hitelességét nimbuszként övezte. Ha Mihálcz Pista nem szólt volna, ez az illúzió is tovább tartott volna. De hát szóllott! (Nb. Egyébként számozta is János a csontvázakat. Még számozott combcsontot is találtunk, koponyával együtt. Sajnos ez a népszámlálás aligha üti meg a hitelesség mértékét.) (...) Még egy jelentős változást hozott a kinevezés. Budaynak lakása volt a bölcsészeti kar épületében, az ún. Leszámoló palotában, Szeged legnagyobb háromemeletes épületében. Özvegye természetesen nem tarthatta meg ezt a lakást, amely az épület déli oldalán feküdt. Öt szoba volt benne és egy kisebb, eredetileg cselédszobának készült. Nekem eszem ágában sem volt, hogy ideköltözzem, de a minisztérium úgy rendelkezett, hogy a Buday lakásába költözzön be Fröhlich Pál s az ő északi fekvésű lakásába mi. így is történt. (Ez volt nem számítva a Sojmosiéknál[?] eltöltött egy hónapot, ez volt a harmadik önálló lakásunk Szegeden. Laktunk albérletben a Berzsenyi utcai Lövész[?] házban - a külön humoreszket érdemlő Székely József főmérnöknél - a harmadik emeleten, albérleti szobában, a városi szükséglakásban Újszegeden, a Ráday utcában, a városi bérház modern kétszobás lakásában a Dugonics utcában. Egyébként ez volt életünk első modern fürdőszobás lakása. Innen költöztünk a központi fűtéses egyetemi épületbe, amelynek nemsokára 137