Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1937

találkoztunk. Én - tisztán akarván látni - egyenesen megkérdeztem: mikorra várható a kinevezés. Kereken kijelentette: az új költségvetési év kezdetén, július elején. (...) A kinevezés valóban megtörtént. Nem emberek protezsáltak, hanem az élet, a sok csalódás után nem mindig természetesen jelentkező elégtétel. Nem alázkodtam meg, nem inogtam meg fiatalon formálódott világszemléletemben, politikai meggyőződésemben egy percre se s őszinte szívvel írhatom le: olyan pozícióba kerültem, amibe sohasem vágytam, minthogy abba alig egy évvel előbb s azóta se kerülhettem. Véletlenül kerültem oda, ahol ma a 100. szemesztert szolgálom s úgy gondolom, ha magam nem is, de néhány tanítványom nem hiába dolgozik szép eredményekkel a magyar régészetben. (...) Nem szép tőlem, de a kinevezésem húrét abban a bizalmas, komfortos fülkében olvastam a Délmagyarországból, ahol rendszerint naponta először lépek érintkezésbe a külvilággal. Tudomásul vettem, de most nem merültem el Erdélyi Laci bácsi: Igaz történetet tanítsunk c. állandó kisegítő olvasmányomban, hanem siettem, hogy feleségemmel is közöljem a, mi tagadás, nehezen várt hírt. A konyhában szórakozott a reggeli előkészítésével, igyekezett szépíteni az életet. Ott volt már Julcsa is, a bejárónő, Buhajó Onyiszian volt orosz hadifogoly felesége. Előtte közöltem a hírt feleségemmel. - Na hála Istennek mondta Julcsa, most már legalább nem kell ásni menni a professzor úrnak. Fel akart szabadítani ettől a munkától. Vajon milyennek képzelte ezt a robotot? És mit szólna ahhoz, ha megérte volna, hogy még egy negyed század elmúltával is - ha utoljára is - ásni voltam ? (Békés-Tarhos, Várdomb, 1960) Még a Buday halálát követő napokban hozzákezdt

era a róla szóló emlékezés megírásához. (...) De egyéb gondokkal is foglalkoztam. (...) Ezek közül az egyik - a hódmezővásárhelyi ref. gimnázium régiséggyűjteményének feldolgozása volt, amelyhez meghívásom után azonnal hozzá is kezdtünk s hárman el is végeztük. A másik - a bibliográfia - későbbre maradt. Párducz Miska már júniusban ásatott a Kása Szabó-tanyában. Szarmata telepet tárt fel, cölöpös épületmaradványokkal. Egyik nap, Lojzival együtt kimentünk megnézni a munkát. Aztán hármasban kocsikáztunk az állomásra. Lojzit nagyon érdekelte, mi lesz az én kinevezésem esetén az adjunktusi állással. Kereken megmondtam, hogy egyelőre nem tudom ki lesz az adjunktus, de a kérdéssel nem is akarok foglalkozni, amíg az állás valójában meg nem üresedik s ameddig tervezett tanulmányutamról október elején vissza nem térek. (...) Az augusztusi ásatási szezonunkra újra magam maradtam. Miska pihenni ment a Mátrába, Lojzi folytatta a Csanád megyei középkori kutatásokat, egy még júniusban megejtett terepszemle alapján Kaszaperen, egész augusztusban. (Kovácsházán is volt terepszemle.) Jómagam Benci bátyámmal és Molnár Sándor hallgatóval augusztusban több helyen is ásattam. (...) Molnár Sándorból nem lett régész, de ittléte alatt be is igazolta, hogy a tudomány elmaradásával semmit sem veszített. A sánckutatásokról írt pályamunkáját meg is jelentettem. A következő félévben, mivel nem kapott olyan fokú tandíjmentességet, mint ahogy remélte, ott is hagyta az intézetet, ahol mint bejáró hallgató 133