Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1936

ősszel nagy meglepetés ért. Fettich Nándor keresett fel és Zichy István főigazgató megbízásából a Nemzeti Múzeumhoz történő kinevezésem dolgában tárgyalt velem. Elmondta - ha nem így volt, nem én vagyok a felelős érte -, hogy a régészeti osztály tagjait - akkor Hillebrand, Tompa, Paulovics, Fettich - megkérdezte Zichy, Roskát vagy Bannert látnák-e szívesebben az osztályon. Roskát senki se óhajtotta, de abban mindenki egyetértett, hogy én odakerüljek, mert már legfőbb ideje volna, hogy a nagyon gazdátlannak látszó őskori raktár rendezve legyen s én ott folytassam az eddig elismert munkámat. Pár percre fejbeütött a dolog, de csakhamar magamhoz tértem. Atgondoltam azt, amin előbb-utóbb túl kell esnünk. Tudtam, hogy mivel az új költségvetés keretében ez az ügy elintézhető lesz, Budaynak már nem lesz szüksége munkatársakra. Vállaltam a dolgot, bár sohasem jutott eszembe, hogy valaha Budapestre kerüljek. Természetesnek tartottam, hogy Budaynak elmondjam. Nem lepte meg, de megjegyezte: - Nem lesz abból semmi, Banner tanár úr! Hogy aztán mi történt Pesten, tettek-e lépéseket az én kinevezésem érdekében, arról halvány sejtelmem sincs. Azt tudom, hogy én nem jártam utána, de még csak nem is érdeklődtem. Még nagyobb volt a meglepetésem, amikor az egyetem az évi tanácson Erdélyi László rektor vezetésével a tanév elején szokásos bemutatkozó látogatáson volt a miniszternél (Hóman) és az államtitkárnál (Szily). Visszatérésük után Várkonyi Hildebrand (ma újra Dezső) fogott el az utcán és elmondta a bemutatkozó látogatásnak azt a részét, amely engem érintett. Elmondta, hogy Szily és Hóman, külön-külön is szóba hozták Buday súlyos betegségét s közölték a tanáccsal, hogy a megüresedő tanszéken engem látnának a legszívesebben. Eléggé ismer engem ahhoz, hogy tudja, nem minden kari tagnak fog örömet szerezni ez a megoldás, de ő hiszi, hogy mégis menni fog. Megmondtam, hogy én a bekövetkezendő katasztrófa előtt - s valószínűleg azután sem - egy lépést sem teszek, mert mi köztünk olyan bensőséges viszony van, amely ezt erkölcsileg teljesen lehetetlenné teszi. (...) 130