Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1936

Sohasem tudtam meg, milyen nem számított mellékjövedelemre tett szert az állam, de két héttel a bukás után 700 pengő érkezett a címemre, azzal a rendeltetéssel, hogy a II. kongresszusra én is utazzam Tompával együtt Oslóba. Sohasem tudtam meg, kinek a keze volt ebben a fájdalomcsillapítónak szánt, hirtelen nagylelkűségben, de hát ki törődik az ilyen csekélységgel akkor, amikor a téli napon elégett reménységét az induló kánikula valóra váltani igyekezett. (Tompától egyidejűen érkezett a távirat, hogy (...) útlevelemet azonnal küldjem hozzá, hogy a szükséges vízumokat idejében megszerezhesse. Az is benne volt a táviratban, hogy a királyi fogadáshoz zsakettre van szükség. (...) No hát nem éppen a királylátás tette előttem kívánatossá az utazást, amely mégis elmaradt, rajtam kívül és belől álló okokból. Beteg lettem. Súlyos vérhast kaptam és harminc esztendővel a nyolcadik gimnazista koromban átvészelt súlyos mellhártyagyulladás után nem sok reménységgel néztek rám a Purjesz-klinikán, amelynek abban a hónapban én voltam a legsúlyosabb betege, ami nagy megtiszteltetés volt egy bukott múzeumigazgató-jelölt számára. Ha soká tartott is, csak kiláboltam belőle. Egyedül Gallus Sándornak volt haszna ebből a betegségből, mert Oslót és a hozzá kapcsolódó kisebb utat ő járta meg helyettem. Az elmaradt úttal együtt elestem attól is, hogy a kijelölés szerint szekcióelnök legyek, de az állandó bizottság magyarországi titkára és a Budapesten 1946-ban tartandó III. Nemzetközi Ősrégészeti és Koratörténeti Kongresszus főtitkára lettem, Tompa Feri elnöklése mellett. A sikertelenséget könnyebb volt kiheverni, mint a betegséget. A gyógyulásra, lábadozásra ráment az egész nyaram és az intézet is a felbomlás képét tükrözte. Buday Árpád pár héttel hamarabb lett beteg, mint én. A megkísérelt operáció beavatkozás nélküli bevarrással végződött. Operálhatatlan duodenum rákja volt s ha nem is napja, de a hónapjai meg voltak számlálva. (Míg én a klinikán feküdtem, sok reménységre jogosító fia, Kálmán, az alattam lévő szobában fejezte be rövidre szabott életét.) Párducz Miska a mátrai szanatóriumban igyekezett még egészségesebb lenni soká tartó betegsége után, Lojzi is javíttatta beteg gégéjét, magam pedig, ha lassan is, de már eljutottam addig, hogy Mikszáth-elbeszéléseket, sőt regényeket olvassak. (...) Ki gondolhatott ilyen körülmények között arra, hogy ideje volna a vásárhelyi múzeum pénzét a szokott módon elkölteni. (...) A már munkaképes két fiatalt mozgósítottam a vásárhelyi munka irányában. A tavasszal már terveztük, hogy a Gorzsán lévő Pócsy Mihály-féle tanyában fogunk ásatni a nyáron, ahol a régebbi bejárás avar kengyelt, a tavaszi bejárás pedig Köröskultúrába tartozó telepet hozott. Minthogy ez a munka a fentebb említett okok miatt elmaradt, most Bálint Lojzi kapott megbízást a próbaásatás elvégzésére. A telep és a temető valóban elő is került, ha nem is túl nagy eredménnyel. Szarmatakori égetőkemence került elő a Franciszti-téglagyárban, ahol Lojzi meg Miska együtt dolgoztak, sőt szarmata emlékeket tártak fel a gorzsai Mózes-tanyában is. Ezzel legalább a nyáron elveszett fejszének a nyelét mégis sikerült megtalálni, és így Vásárhely ebben az évben sem esett ki a programból, ha magam csak a délutánt töltöttem is kint a két fiú közös munkájánál, amikor a kemence megmentését kíséreltük meg, eredmény nélkül. (...) 129