Erdei Aranka: Békés megye társadalma és gazdasága 1828-ban – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 13. (Gyula, 1986)

I. Bevezetés - 2. Az összeírás 13 rovatának ismertetése, összegező adatok

-gyűlésen megjelent, és a céhnótárius (jegyző) által készített jegyzőkönyvet aláírta. Általában értelmiségi pályán lévő megyei kisnemesek töltötték be azt a tisztséget.

33 Az iparosok testületének egyik legfontosabb fóruma volt az említett kántorgyűlés, amelyet a céhprivilégiumban meghatározott időpontokban tartottak, és azon minden mester pénzbüntetés terhe alatt köteles volt megjelenni.

34 Ekkor fizették be a mesterek az egy forintnyi összegű járandóságukat, az ún. „Auflaggeldet". A legények csak 15 kr-t fizettek. Itt adtak számot a pénzügyekről; a bevételek az említett járandóság-pénzből, a mester-taksából és a bírságokból eredtek. A kiadások legfontosabb tételei a napidíjak voltak, amelyeket a céhbiztosoknak, illetve a céh vezető tisztségviselőinek fizettek ki. A tisztségviselők napidíja „dinoriuma" (-diurnumja) 5 Ft. Szokásban volt, hogy az év utolsó kántorgyűlésén a céhpénztárban lévő készpénzt kiosztották; ezt a javaslatot a céhtagok mindig nagy egyetértéssel szavazták meg. A kántorgyűlés foglalkozott a büntetésekkel is. Sok megrovás esett a „kántoron" való megjelenés elmulasztása miatt. Az igazolatlanul hiányzók „meg strofolódtak törvinyesen" (a Strafe-büntetés, fenyítés értelmű német szó torzult így el az orosházi mesterek ajkán). Sok mester kérte felmentését a gyűlésen való megjelenés alól, ezt általában bizonyos taksa lefizetése mellett meg is kapták. A céhek mindennapi életéhez kapcsolódó és nagyon fontos feladatot ellátó szokás volt az ún. „táblajáratás". A céhtagokat a testület vezetősége, a céhtáblával — saját hatalmi jelvényével — tudatta az őket illető fontos ügyekről, tennivalókról, gyűlésekről, eseményekről. A „tábla járatása" a tagok kötelessége volt, amelyet meghatározott rendben kellett teljesíteniök. A céhmester indította el, és büntetés terhe alatt adták tovább; voltak céhek, ahol ezt a feladatot a „bejáró-mester" látta el. Nagybákay Péter: Magyarországi céhbehívó táblák c. művében térképre vetítve mutatja be a magyarországi céhbehívó táblák elterjedését.

35 Megyénk mai területéről csak Dévaványát említi. Adataink a „táblajáratás" szokását több céh testületében jelzik: Füzesgyarmaton a tímár—varga—csizmadia— szűcs, Orosházán a vékony-szabó, szűrszabó-szűcs és Gyulán a csizmadia céhben. A céh testületében a teljesjogú tagoknak meghatározott helyük ún. „lókósuk" (locus) volt, amit a jegyzőkönyvek pontosan rögzítettek a mesternévsorokban; a céhen belüli előnyöket eszerint élvezték, vagy a kötelességeiket eszerint kellett teljesíteniök. Az orosházi szabó-, szűrszabó- és szűcscéh iratai említik, hogy „Kiiment János az eránt is nyújtotta kérelmét, hogy ez ideihez képest a fiatalabb mesterek előtt engedtetne a locus, mely kérése Kiiment Jánosnak el nem fogadtatott különben, hanem hogyha az ifjabb mesterek magok önként által engedik a locusokat, és mivel abban magok az ifjabb mesterek megegyezvén, ... Kiiment Jánosnak tehát Pusztay István előtt a locus megengedtetett, de ez egyedül a céhháznál a személyére nézve, nem pedig egyes soros jussokra nézve". A céhszabályok szabályozták a céhen belüli versenyt; a foglalkoztatható legények és inasok számát is meghatározták. A legények csak szigorúan meghatározott keretek között dolgozhattak, és egy-egy céhen belül az ún. ifjúság ládája jelképezte külön testületüket. A kiváltságlevelek a legények vándorlási idejét pontosan szabályozták. A gyulai szabócéh feljegyzései tanúsítják, hogy a vándorló legények nemcsak a szorosabban vett ország különböző vidékeiről, 26