Erdei Aranka: Békés megye társadalma és gazdasága 1828-ban – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 13. (Gyula, 1986)

I. Bevezetés - 2. Az összeírás 13 rovatának ismertetése, összegező adatok

zat alapján összesítettük a Békés megyei mesteremberek, illetve a későbbiek során Békés megyéhez csatolt helységek iparosairól készült megjegyzéseket (10. táblázat), (11. táblázat). Ali. táblázat csak az iparosok társadalmi kategóriáját jelöli, illetve évi munkaidejét adja meg. Vagyoni helyzetükről az egyes települések kézműveseiről szóló jelentésben tájékozódhatunk. Természetesen a „nemes privilegizált céhbe" való tartozás nem szüntette meg a jobbágyok felett a földesúri joghatóságot, az úrbéri szolgáltatások pénzzel való megváltását majd csak az 1836. VII. törvénycikk 9. §. tette lehetővé. Eperjesi Géza megállapítása, hogy a mezővárosi és falusi céhekben nemcsak jobbágyi, hanem nemesi származású kézműveseket is találunk, természetesen Békésre is érvényes, de az országos összeírás a nemesi származást nem jelölte meg, így csak a céhiratok névsorainak egyeztetésével lehetne számukat megállapítani. A kisnemesi eredetű iparos családok közül a legismertebbek: Gyulán a XIX. sz. első évtizedeiben Jugovics Ferenc szabómester, Mogyoróssy János szíjgyártó, Kállay vagy másképp Mészáros család, Sándor nevű tagja neves puskaműves, Oláh Péter molnármester, Tarnay család, Kulcsár és Névery család. A Dadái Oláh família Füzesgyarmaton és Szeghalmon élt, és több leszármazottja volt kézműves. Szarvason felsőruttkai Ruttkay Pál csizmadiamester és Jeszenszky János szabómester igazolták nemességüket Thurócz vármegye bizonyságlevelével. Amint all. táblázatból látható, a Békés megyei iparosok közül 1828-ban az egész évben dolgozott 791 fő 61,03%, fél évet dolgozott 412 fő 31,79%, néha-néha dolgozott 93 fő 7,18%. Viszonylag kedvezőnek tűnik, hogy a kézművesek kétharmada egész évben dolgozott, és csak a legszegényebb mesterek és az értékesítéstől legjobban függő iparcikkek készítői dolgoztak az év bizonyos részében. Az ipar fejlettségének színvonalát nemcsak a kézművesek számával mérjük, hanem az iparágak differenciáltságával is. Bár az összesítést megelőző ötven évben nagy utat tett meg a megye kézművesipara, mégis 1828-ban még csak 44-féle ipart tartanak számon. Békés, Békéscsaba, Magyar-Gyula, NémetGyula, Mezőberény és Szarvas vezetnek az iparágak sokféleségével. Az alacsony színvonalat akkor tudjuk jól érzékelni, ha a számokat Buda ipari fejlettségét jellemző adatokkal vetjük össze, ahol ebben az időben már 88 féle ipart űzött 1711 mesterember. A kérdés kutatója szerint a budai kézműipar jellemzője „a mezőgazdasággal való összefonódás, a helyi igények kielégítésére való törekvés, és az iparosok jelentős részének elszegényedése ...": Ez a megállapítás a sokkal elmaradottabb békési iparfejlődésre is érvényes, de azt, hogy a mesterek száma egyensúlyban van, és egyik iparág nem emelkedik a másik fölé már nem mondhatjuk el.

30 Az egyes iparágakban dolgozók létszámadatait figyelembe véve, és ennek alapján utalva egy-egy iparág súlyára, nem meglepő, hogy Békésben is a legjellegzetesebb magyar mesterség, a csizmadia-mesterség áll az első helyen; a csizmadiák létszáma Békés megye mai területén 385 fő (7 önálló céhben és 4 társult céhben) volt. Sorrendben második helyen állnak a kovácsok, akik a legfontosabb paraszti munkaeszközöket készítették: létszámuk 178 volt az összeírás szerint: a történeti 23