Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)
II. - Feleségéről
szocializmust is szolgáló életének egyetlen magasabb elismerése. — A miskolci sajtó is felfigyelt reá és a „Napjaink" című irodalmi és kulturális lap —a Borsod— Abaúj—Zemplén megyei Tanács Lapja 1967. novemberi számában közölte „Mozaikok 17-ből" (A finn pályaudvaron és Találkozás Kun Bélával) című visszaemlélékezését. 58 Feleségéről Szabó Pál életútjának megismeréséhez, egyéniségének értékeléséhez szorosan hozzátartozik házasságának története is. A világháborúból és a hadifogságból hazakerülve 1918-ban Orosházán élt és újságíróskodott és a román megszállás után egy évvel, 1921. június 28-án kötött házasságot LIPTHAY GABRIELLÁVAL s vele együtt járta végig azt az utat, amit leegyszerűsítve életnek hívunk. — Ez az út azonban egyáltalán nem volt sima és akadálytalan, amint az Lipthay Gabriella férje irataiban visszamaradt személyi okmányaiból kitűnik. Hajdúnánáson született 1887. március 4-én. Apja Lipthaj^ József ügyvéd, anyja Baghy Hona. Szülei korán meghaltak. — Már elemi iskolás korában nagyapjához Baghy Pálhoz került Szarvasra. A polgári iskolát is Szarvason, az óvónőképzőt Hódmezővásárhelyen végezte jeles eredménnyel. — A jeles oklevél birtokában először Sarkadon volt dajka, majd kisegítő óvónő Nagyszénáson. — 1907-ben Szécsénybe nevezték ki állandó helyettesnek. Onnan csere útján került Orosházára az I. sz. óvodába. Férjhez ment Péterffy járásbíróhoz. — A házassága azonban nem sikerült, elváltak. A háború és azt ezt követő gazdasági romlás sok nyomorúságot és megpróbáltatást jelentettek az egyedül élő asszonynak. Már a háború alatt (1917—18-ban) szervezett egy napközi otthonfélét a szegény gyermekek részére. 1918-ban nagy lelkesedéssel csatlakozott a pedagógusok szakszervezete mozgalmához és a helyi szervezet jegyzője lett. A proletárdiktatúra megdöntése után Őt is felelősségre vonták szakszervezeti tevékenysége miatt, fegyelmileg dorgálásra ítélték s „mivel férje Szabó Pál a proletárdiktatúra alatt erősen kompromittálta magát s később is mint hírlapíró igen sok ellenséget szerzett magának írásaival — a megyei tanfelügyelő 1923. november 15-i jelentésében Szabó Pálné Lipthay Gabriella állami óvónő áthelyezését javasolta, majd végelbánás alá vonták." 59 Ezután elvégezte a Stefánia Szövetség védőnőképző iskoláját és csecsemő védőnő lett Orosházán. — Ebben a beosztásban dolgozott 1939-ig, férje Miskolcra helyezéséig. Távozásakor ezt írták a Stefánia Szövetség jegyzőkkönyvébe: „Szabóné Lipthay Gabriella védőnő, aki 1926. augusztus 1-től volt az intézetnél, Orosházáról való távozása folytán megvált tőlünk. — Ezt a körülményt annál élénkebben sajnáljuk, mert ezen idő alatt igazán lelkiismeretes, szorgalmas, a védencekkel szemben kiválóan kedves modorú és jószívű védőnőnket vesztettük el benne . .. (1940. január 29-i keltű jegyzőkönyvi bejegyzés.) Miskolcon mint védőnő dolgozott továbbra is, amíg az 1946. évi „B" lista rendelet alapján állásából el nem bocsájtották. A határozatot a Minisztertanács 1947. február 13-án hatálytalanította, jóvátételben részesítette s így tovább dolgozhatott. 1948-ban baleset érte s ezért kivált a szolgálatból.